Rogán minisztériuma toboroz résztvevőket a március 15-i ünnepségre

Belpol

„A díszünnepség helyszínén külön szektort tartunk fent számukra.”

A Rogán Antal vezette minisztérium, a Miniszterelnöki Kabinetiroda levélben toboroz résztvevőket a megyei közgyűlési elnökök körében a március 15-i Kossuth téri díszünnepségre – értesült a Narancs.hu. 

A Rogán vezette propagandaminisztérium egy lapunk birtokába került levélben – amelyet a megyei közgyűlések elnökeinek címeztek – azt írja, hogy a hagyományok és a történelmi helyszínek a fővároshoz kötik az ünnepségek helyszíneit, azonban rendkívül fontosnak tartják annak hangsúlyozását, hogy az ünnep „nem csak Budapest, hanem az egész ország közös ünnepe”. 

„Célunk, hogy a nemzeti összetartozás és az ünnepi hangulat érzéséből részesülhessenek az ország legkülönbözőbb részein élő honfitársaink is. Ezúton tisztelettel hívjuk és várjuk az Ön megyéjéből érkező vendégeinket is 2022. március 15-én, a 15.00 órakor kezdődő Díszünnepségre, a Kossuth térre. Részvételük fontosságát azzal is szeretnénk jelezni, hogy a díszünnepség helyszínén külön szektort tartunk fent számukra” – írják. Majd arra kérik a címzetteket, hogy amennyiben elfogadják a meghívást, a technikai részletek pontosítása érdekében vegyék fel a kapcsolatot a Miniszterelnöki Kabinetiroda felelős osztályával. 

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) március 15-én szervezi meg legújabb Békemenetét, ami a Kossuth téren végződik, ahol Orbán Viktor miniszterelnök tart ünnepi beszédet. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár nemrég Facebook-oldalán közölte, úgy tervezik, hogy március 15-én a már megszokott módon lesz zászlófelvonás és a Kossuth-, illetve Széchenyi-díjakat is az ünnepi programsorozat részeként adják át. „Idén — a tavalyi október 23-ához hasonlóan — a szervezők kérésére március 15-én is csatlakozik majd a Békemenet a központi ünnepség programjához” – írta Kovács. 

Levélküldözgetésben és kampányolásban egyébként jeleskedik a Rogán-féle propagandaminisztérium. A napokban derült ki, hogy a Kúria szerint törvénysértő módon használta a Miniszterelnöki Kabinetiroda a koronavírus-hírlevelet, ugyanis azt az ellenzék ekézésére használta fel. Legújabb levelükben egyetlen szó sem esett a járványról, hanem csakis az Ukrajna elleni Oroszország által indított háborúról, és azt az ellenzéki álláspontot minősítették, miszerint a Paks 2 beruházást le kellene állítani. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.