Romaellenes petíciók: "Rendet akarunk, és kész"

szerző
Bogád Zoltán
publikálva
1996/33. (08. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nógrád megyében az elmúlt hetekben a bátonyterenyei - azon belül a nagybátonyi - lakosság egy része fellázadt egy helyi roma család ellen. A család állítólag rettegésben tartja a környéket és sokakkal áll perben, ráadásul július 9-én tettlegességig fajult a szomszéddal való újabb konfliktusa is. A romák kitelepítése érdekében a nagybátonyiak össze is gyűjtöttek 591 aláírást. Néhány nappal később a salgótarjáni Acélgyári út lakói írtak hasonló tartalmú beadványt, Mátraverebélyen pedig azért gyűltek az autogramok, nehogy visszaköltözzön oda a kitelepítésre váró nagybátonyi roma család.

Nógrád megyében az elmúlt hetekben a bátonyterenyei - azon belül a nagybátonyi - lakosság egy része fellázadt egy helyi roma család ellen. A család állítólag rettegésben tartja a környéket és sokakkal áll perben, ráadásul július 9-én tettlegességig fajult a szomszéddal való újabb konfliktusa is. A romák kitelepítése érdekében a nagybátonyiak össze is gyűjtöttek 591 aláírást. Néhány nappal később a salgótarjáni Acélgyári út lakói írtak hasonló tartalmú beadványt, Mátraverebélyen pedig azért gyűltek az autogramok, nehogy visszaköltözzön oda a kitelepítésre váró nagybátonyi roma család.

A polgármester dr. Balázs Ottó szerint nem véletlen, hogy Nagybátony falusi részén közel hatszáz aláírást gyűjtöttek össze a család kitelepítése érdekében. Nem ez az első ilyen kezdeményezés, mondja. "A mostani aláírásgyűjtés kiváltója az, hogy Csík Tibor és azonos nevű legidősebb fia megverték szomszédjukat, Sándor Bélát", ismerteti az ügy előzményeit a polgármester. Egy évvel ezelőtt még csak az utcabeliek írtak hasonló beadványt, ezúttal azonban szinte

az összes környékbeli polgár aláírta

a petíciót, állítja. A lakosság azt javasolta beadványában, hogy szervezzenek "falugyűlést". Ez mintegy három hete le is zajlott. A kultúrházban, a zsúfolásig telt teremben a résztvevők azt követelték, az önkormányzat lakoltassa ki Csíkéket. "Azt válaszoltam, erre nincsen törvényes lehetőség, hiszen minden magyar állampolgár alkotmányos joga, hogy ott éljen, ahol akar. Választott lakhelyéről nem lehet senkit sem elűzni erőszakkal." Erre néhányan - elsőként egy nem helybéli polgár - azt tanácsolták a polgármesternek, hogy mondjon le. "Amikor legutóbb beszéltem Csíknével, azt mondta, hogy elköltöznek, ha másfél millióért megvesszük a házukat. Én szeretném, ha megoldódna ez az ügy, ezért, ha ér annyit a ház, ki is fizetjük a pénzt, mert, hangsúlyoznám, ez hatszáz ember igénye. Csakhogy sajnos nem ér annyit. Az önkormányzat ugyanis saját költségére készíttetett egy ingatlanbecslést, amely szerint a ház a telekkel és melléképületeivel együtt sem ér többet egymillió-negyvenezernél. Azt persze nem szeretné az önkormányzat, ha a jövőben tömegesen fordulnának elő hasonló esetek."

A polgármester nem tart attól, hogy adandó alkalommal egy másik hasonló ügy a bukását okozhatná. Néhányan azonban úgy vélik, ha az önkormányzat csak ebben a konkrét esetben hajlandó kivételt tenni, s ha később nem ajánlja fel az esetleges többi "renitens" házának a megvásárlását, az könnyen a testület bukásához vezethet.

A közel hatszáz aláírás tény, tény azonban az is, hogy az aláírók közül sokan még csak nem is ismerik Csíkéket. A Tücsök presszóban egy hatvanas pocakos törzsvendég Csík Tibortól úgy egy kilométerre lakik, s az aláírásgyűjtésig azt sem tudta, hogy Nagybátonyban vannak Csík vezetéknevű emberek. Arra a kérdésemre, hogy akkor miért írta alá a beadványt, két korty sör között csak annyit mond: megkérték rá, s bár nem ismerte a családot, egyetértett a petícióval. "Az is motivált: nem szeretném, ha egyszer hazafelé menet engem is megtámadnának. Szóval rendet akarunk, és kész, s amíg ilyenek laknak itt, addig nem lehet rend."

Csík Tibort nem találjuk otthon. A gyerekektől megtudjuk, hogy apjuk a balassagyarmati kórház idegosztályán fekszik. A fiúk azt is elmondják, hogy azóta szorul rendszeres ideggyógyászati kezelésre, amióta egy fejszével kis híján megölték - úgy a fejére vágtak a baltával, hogy

a feje szétnyílt

"Előtte nem voltak apánknak ilyen problémái" - harsogják szinte egyszerre.

Az otthon lévő gyerekek közül a tizenöt éves István a beszédesebb. Õ másként emlékszik a történtekre, mint a sértett Sándor Béla. István szerint Sándor Béla a kocsmából hazafelé megállt a kapujuknál, elkezdte azt rángatni, s közben azt kiabálta: "Úgyis megdögöltök, büdös cigányok." Mindenki békésen olvasott, tévézett vagy aludt - folytatja a kamaszfiú, akiről első ránézésre azt gondolná az ember, alig múlt tízesztendős, mivel korához képest alacsony, termetéhez képest pedig sovány. "A zörgésre kiment Tibor bátyám. Az ő fejét a Béla beverte egy sörösüveggel. Erre a bátyám vérző fejjel visszarohant a házba. Az apám meglátta a testvérem fejét, megdühödött, és kiment a kapuba. Apámnak időnként elborul a feje, s akkor semmi sem szent neki. Valami ilyesmi lehetett akkor is, július 9-én, mert a Bélának eltörött néhány bordája és állítólag az orra is."

A másik fél, Sándor Béla szerint nem így történt a dolog. "Záróra után jöttem haza a kocsmából, kezemben két üveg sörrel. Amikor a szomszéd kapujához értem, kirohant a Tibi meg a fia, s ütni kezdtek egy karóval. Hamar elvesztettem az eszméletem, a feleségem azonban látta, hogy a földön fekve is rugdostak. Aztán meg bevonszoltak a kertjükbe, amivel azt akarták bizonyítani, hogy én támadtam rájuk. De nem jött be a számításuk, mivel egy vércsík maradt a földön, ott, ahol behúztak a portájukra."

Sándor Béla szerint ez az egész háborúskodás arra vezethető vissza, hogy néhány éve egy másik szomszéddal volt konfliktusa Csík Tibornak, ami odáig fajult, hogy belevertek egy fejszét a fejébe. "Akkor megmentettem az életét - magyarázza Sándor Béla -, hiszen én kötöttem be a fejét, hogy el ne vérezzen. Most meg ez a köszönet érte." Abban az ügyben olyan jogerős ítélet született, hogy a szomszéd jogos önvédelemből használta a fejszét. Sándor szerint Csíknek azóta az a rögeszméje, hogy haragosát azért mentették föl, mert a Sándor család ellene vallott.

A falugyűlésre Sándor Béla, illetve a Független Kisgazdapárt megyei szervezete hívta el a sajtót (Sándor a párt nagybátonyi szervezőtitkára). Állítólag az aláírást sem csak "egyszerű" helyi lakosok, hanem

az FKgP helyi aktivistái

is gyűjtötték

"Ha az önkormányzat nem lép valamit, itt vér fog folyni, ezt borítékolhatom. De ezt, remélem, senki sem akarhatja", mondja Sándor. Arra a kérdésre, hogy érez-e bosszúvágyat, kijelenti: természetesen most már igen, s ha nem költöztetik el innen ezeket - mutat a szomszéd házra -, akkor "visszakapják tőlem azt, amit eddig én és a családom elszenvedtünk".

Sándornak nem csak az a baja, hogy megverték. Állítja: az elmúlt években szinte mindennap érte atrocitás. A leggyakoribb, hogy csúzlival tégladarabokat lövöldöznek rá, mikor kimegy a disznókat megetetni. Sándor Béla ezért bádogkerítést csináltatott, hogy a szomszédok ne láthassák, az udvaron van-e. "Ez sem segített, hiszen a gyerekek azóta a cseresznyefáról lesnek, s onnan dobálóznak" - mondja nekikeseredetten. Az átdobált tárgyakat feleségével össze is gyűjtötték, így a televízión keresztül az egész ország láthatta a szomszédháború kellékeit. Sándor Béla végül ellentmondást nem tűrő hangon kijelenti, ha a Csíkék nem fogadják el az önkormányzat ajánlatát, tüntetni fognak.

Közben hazaér a szomszédba Csík Tiborné. Először azt ismétli el szinte szó szerint, amit nem sokkal korábban István fia mondott. Szerinte az

a rossz viszony oka,

hogy amikor a férje csigázni járt, akkor a szomszéd mellett elvezető úgynevezett téeszúton közlekedett, amit Sándor nem nézett jó szemmel, s egyszer leütötte Csík Tibort egy korhadt fadarabbal. "Még az a szerencse, hogy a fa eltörött az uram fején", ezért nem fordultak a rendőrséghez sem: az eltört fa nem okozott súlyos sérülést. "És azt tudja-e, hogy feljelentettek minket a gyámhatóságnál, mert állítólag rossz helyen vannak nálunk a saját gyerekeink?" Akik ezt a beadványt írták, valószínűleg nem jártak még a családnál. A kétszobás szerény családi házban tisztaság van, a falakon mindenhol idősebb Csík Ferenc rajzai díszelegnek. Az udvaron viszont rendetlenség van. A fű nincsen lenyírva, a csak nyáron használt fürdőkád mocskosan hever a "Csibész" feliratú kutyaházban. "Azt is mondják - folytatja Csíkné -, hogy a gyerekek lopni járnak, gyakran el is kapják őket, ezért számos eljárás van ellenük. Gondolja, ha lopáson érnék a fiaimat, még én nevelném őket? És azt elmondta önnek a Sándor úr, hogy hátba lőtte István fiamat légpuskával?", kiabál ingerülten az asszony, miközben felgyűri fia mocskos pólóját. "Az udvaron szögelt valamit, aztán hirtelen feljajdult. Akkor láttuk, hogy a Sándor Béla áll az erkélyen kezében egy légpuskával, amit ránk fog."

Másodszori látogatásunkkor Sándor Béla már nincsen otthon, "moslékot szerez a disznóknak", mondja a felesége, így Sándornéval szembesítjük Csíkné fenti kijelentését. "Egyik hajnalban, vagy egy hónapja, arra ébredtünk, Csíkék kiabálnak, mint az őrültek, hogy az uram meglőtte a gyereket. A férjem is aludt, ráadásul légpuskánk sincs, szóval, az én Bélám nem lőhette meg a gyereket. Biztos valahol lopni voltak", ad magyarázatot Csíkné felvetésére Sándor Béláné.

"Nekem és a családomnak sem jó ez az egész - folytatja Csíkné. - Mondtam is a polgármesternek: elköltözünk, ha fizetne a házunkért másfél millió forintot. De ha nem adnak ennyit,

maradunk,

mivel nincs más választásunk." Csíkné kérdésünkre elmondta: ha megkapják a kért összeget, visszamennek Mátraverebélybe. "Tíz éve jöttünk el onnét, amikor a bánya, ahol a férjem dolgozott, megvette nekünk ezt a házat." Ekkor persze még nem tudta: Mátraverebélyen sem örülnének nekik, s az ottani lakosság egy része annak érdekében írt petíciót, nehogy oda költözzenek vissza Csíkék. A mátraverebélyi önkormányzat egyik munkatársa, aki a telefonban kérésünk ellenére sem mutatkozott be, az aláírásgyűjtésről megjegyezte: ha valahonnan ki akarnak telepíteni egy családot, annak komoly oka van, ezért Mátraverebélyen sem látnák szívesen Csíkéket. Hétfőig 300 aláírás gyűlt össze.

Bársony János kisebbségekkel foglalkozó közigazgatási jogász, a Roma Polgárjogi Alapítvány munkatársa szerint

a kitelepítési kezdeményezés alkotmánysértő

Bársony úgy véli: nem lenne szabad precedenst teremteni azzal, hogy ezt a városi önkormányzat felkarolja, és esetleg valóban megvásárolja a Csík család házát. A jogász leszögezte: ha hazánk lakossága arról értesülhetett volna a sajtóból, hogy az önkormányzat finoman, de határozottan elzárkózik a közreműködéstől egy ilyen ügyben, akkor nem ismétlődne meg az ország számos más pontján hasonló aláírásgyűjtési akció azért, hogy ottani romákat is kilakoltassanak.

A nagybátonyi történések után ugyanis

máshol is kitört a "népharag"

Salgótarjánban közel négyszáz aláírást gyűjtöttek az Acélgyári út nem roma lakói. Itt az a panasz a helyi cigányokra, hogy elviselhetetlenek: amikor rokonaik látogatóba érkeznek ide, nagyon hangosak. "Ráadásul fajtalankodó kiabálásaikat a gyerekeink is kénytelenek hallgatni" - panaszolták levelükben az aláírók. "Elviselhetetlen, amit ezek csinálnak itt", mondja az Acélgyári út egyik közértje előtti padon sörét szürcsölve egy, a nyilatkozathoz nevét nem adó negyvenes férfi. Állítása szerint negyvenkét éve él az utcában, és nem emlékszik arra, hogy a romák odatelepítése előtt akár csak egy hangos szó is elhangzott volna. "A cigány családokat hét éve kezdték idetelepíteni, a meghalt munkások lakásaiba. A még élő egykori acélgyáriak ma nyugdíjasok, de lassan már ők is kifele mennek, s ha ez így lesz, nem marad más, csak a magyar kisebbség, a mocsok és a bűz", vázolja nem túl rózsásnak a jövőt névtelen beszélgetőtársunk. Közben odajön hozzánk egy újabb lakó, s már mondja is. Szerinte a romák mellett nem lehet élni, mert hangosak és piszkosak. "Ráadásul lopnak is", és ujjával a háta mögé, az alumíniumcsőre bök, amelynek a szigetelése néhol le van szedve. "Még ebből is pénzt csinálnak a telep cigány lakói. Nem messze innen még az erdőt is kivágták", panaszolja, majd hozzáteszi: "Ne most jöjjenek, maguk firkászok, hanem este tízkor, akkor még késelést is láthatnak, meg azt, hogyan fenyegetik a cigányok a magyarokat."

Az Acélgyári úti aláírásgyűjtésről ez idő szerint elég nehéz kideríteni, ki kezdett hozzá. Az önkormányzatnál dolgozó illetékes jegyző jelenleg szabadságon van, helyettese pedig csupán annyit tud, hogy

az önkormányzat nem fog kilakoltatni senkit,

mivel erre nincsen törvényes lehetőség. Arról nem is beszélve, hogy az Acélgyári út legtöbb lakása már el lett adva, amelyik viszont nem, ott rendszeresen fizetik a lakbért. Az aljegyző, noha nem tudja pontosan, hány munkanélküli van azon a környéken, megjegyzi: "Nem lehet túl sok a dolgos kéz, ha állandóan randalíroznak." Az aljegyző úgy tudja, hasonló kezdeményezés még soha nem volt Salgótarjánban.

A megyei lapok véleménye szerint az ügy a nagybátonyi események következménye, hiszen az Acélgyári útiak eddig még soha semmilyen fórumon nem adtak hangot elégedetlenségüknek. Az aljegyző elmondta: a városháza megpróbálja az ügyet békésen megoldani. Ennek érdekében megkeresték a helyi cigány kisebbségi önkormányzatot, amely hajlandóságot is mutatott az együttműködésre.

Ezzel szemben Hranek Ferenc, a Salgótarjáni Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke elöljáróban leszögezte: a városi önkormányzat elzárkózik az együttműködéstől. "A polgármesteri hivatal munkatársai, amikor megkapták a petíciót, átadták azt nekünk. Mit kezdhetünk érdemben vele? Még szabálysértési bírságot is csak a városháza szabhat ki. Közös fórumon sem hajlandók részt venni." A kisebbségi önkormányzat elnöke úgy véli: ha nyitnának egy klubot az Acélgyári úton, ahol lehetőség nyílna a kulturált együttlétre, az sokat segíthetne a helyzeten. A fórumot a kisebbségi önkormányzat ugyan a polgármesteri hivatal támogatása nélkül is képes megszervezni, de a végleges megoldáshoz elengedhetetlenül szükséges a városháza szerepvállalása, fejtegette Hranek Ferenc.

Az Acélgyári út ötvenes években épült házai lepusztultak, a lakások jelentős részében még fürdőszoba és WC sincsen. Felújításra szorulnak, csakhogy nincs miből. A tulajdonosok többsége munkanélküli, az önkormányzat ugyancsak szegény. Alkalmi munka egyébként most éppen akad az utcában lakóknak, mivel az elöregedett gázvezetékeket cserélik ki. A munkabér reggel hattól este hétig ezer forint. Nettóban. Nem sok, de túlélni talán lehet belőle. Egy roma fiatalember szerint azonban vannak errefelé a túlélésnek más formái is. Vagy dolgoznak az emberek, vagy pedig lopni járnak, mivel

a gyerekeknek enniük kell,

mondja a sportos, mondhatni, kigyúrt fiatalember. Gyorsan hozzáteszi, ő nem lop, egy kőművesnél dolgozik. Amikor azt firtatjuk, miket lopnak a romák, tágra nyílt szemekkel néz, és visszakérdez, ti mit lopnátok, ha nem lenne mit ennie a családotoknak? Tanácstalan válaszunkra gúnyosan jegyzi meg: "Még ennyit se tudtok. Azt kell ellopni, amit meg is vesznek tőled, értitek?"

Az egyik háznál Déri kolléga fotózni kezd. Pillanatok alatt tíznél is több kisgyerek sereglik a gép objektívének látószögébe. A nagy csődület láttán megjelennek a gyerekek szülei is, akik nem annyira a fényképen szerepelnének, mint inkább a véleményüket mondanák el. Egy hatvanéves cigányasszony hallott az aláírásgyűjtésről, s az mélységesen felháborítja. "Igen, elismerjük, hangosak vagyunk, de a magyarok is mindig berúgnak, s olyankor tőlük nincsen nyugta a környéknek." Hamarosan bekapcsolódik a beszélgetésbe a többi asszonyság, akik azt kérdezik választ sem várva, hogy "már az is fáj a parasztoknak, ha a gyerekek játszanak?". "Még mindig jobb, ha itt vannak az udvaron, mintha betörni járnának" - kontráz egy nagydarab, négygyerekes anya. "De hogy ezért elmenjünk innen?", kiabálják dühösen. "Majd ha adnak lakást, de arra meg várhatunk."

Feltehetően mindkét fél mondandójában van igazság, ám saját hibáik helyett mindegyikük a másik gyengéiről beszél Nagybátonyban is, Salgótarjánban is. Az önkormányzat tárgyal a lehetséges megoldásokról, a lakosság zúgolódik. Ez a helyzet, egyelőre.

Bogád Zoltán

szerző
Bogád Zoltán
publikálva
1996/33. (08. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra