November 16-án, péntek délután összdolgozói értekezletet tartottak az ELTE Bölcsészettudományi Kara (BTK) munkatársainak. Az oktatók feszülten várták a vezetők beszámolóját, a megelőző hetekben több cikk foglalkozott az ELTE pénzügyi nehézségeivel, sokan csoportos létszámleépítéstől tartottak. Sonkoly Gábor dékán nem is tagadta, hogy hétfőtől szerdáig még úgy tudta, 70 embert kell kirúgnia, mivel az ELTE kancellárja 2019-ben 450 milliós megtakarítást vár el a kartól. A dékán azonban rögtön meg is nyugtatta a tanárokat. Mint mondta, ezekre az intézkedésekre ilyen drasztikus formában nem kerülhet sor, a fenntartó Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) céltámogatást ítélt meg a karnak, így az egyetemen belüli költségvetési tárgyalásokra is kedvezőbb pozícióból készülhetnek.
„Ha van valami, amit minden kari vezető el akar kerülni, az az oktatók elbocsátása. Egy leépítési hullámot nem él túl egy dékán, mert az azt üzeni, hogy képtelen megvédeni a kar érdekeit” – mondja egy az ELTE ügyeit jól ismerő forrásunk. A Természettudományi Karon (TTK) Surján Péter dékán mégis azért kényszerült lemondásra a 444 cikke szerint, mert az általa írt intézkedési tervbe foglalt költségcsökkentést kevesellte a kancellár. Scheuer Gyula belengette, hogy kancellári biztost nevez ki a TTK élére. Surján Péter ezután bizalmatlansági szavazást kért maga ellen a kari tanács ülésén, és a mindössze 17 százalékos támogatottságot látva, november 5-i hatállyal lemondott. „A szavazatokat befolyásolta, hogy a volt dékán intézkedési tervét nem ismerhettük meg, ami bizalmatlanságot szült” – magyarázza Pálfia Zsolt mérnök-tanár, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete ELTE-s alapszervezetének vezetője. A TTK-t jelenleg Sziklai Péter irányítja megbízott dékánként, a következő dékáni pályázatnak márciusra lehet eredménye.
Takarékosság
Bár a BTK és a TTK rossz pénzügyi helyzete valamennyi forrásunk szerint hosszú évek óta ismert, a gondokat most Scheuer Gyula kancellár okóber 18-i utasítása hozta felszínre. A kancellári rendszert 2014-ben vezette be a magyar felsőoktatásban az Orbán-kormány. A kancellárok az intézmények első számú gazdasági vezetői lettek, a miniszter nevezi ki őket, és neki is számolnak be (míg a tudományos vezetőket – rektorok, dékánok – az egyetemi polgárok választják, legalábbis papíron). A kancellárok többségének volt valamilyen kormányzati kötődése, Scheuer Gyula például fideszes vezetésű kerületi önkormányzatoknak adott tanácsot, kancellári pályázatához Németh Szilárd és Ughy Attila (pestszentlőrinci polgármester) ajánlását is csatolta.
Scheuer októberi leiratában „egyes karok költségvetési hiányára, továbbá a 2019. évi költségvetés várható alakulására tekintettel” szigorú takarékossági intézkedéseket rendelt el az ELTE több szervezeti egységében. Az érintettek között találjuk a BTK-t és a TTK-t, de a Társadalomtudományi Kart (TÁTK) és az ELTE-hez kormányzati nyomásra hozzácsapott szombathelyi Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központot is. A megszorítás vonatkozik még bizonyos központi szervekre, így magára a kancelláriára, a rektori kabinetre és a hallgatói önkormányzatra.
A kancellári utasítás gyakorlatilag teljes létszámstopot rendel el az említett egységeknél, a megüresedő helyek pótlását, de még az óraadói megbízásokat is egyedi engedélyhez köti. Külön engedély szükséges a „hatvan napot meghaladó szolgáltatási időtartamra szóló, vagy a nettó 500 ezer forintot meghaladó egyedi értékű beszerzéshez” is, bútor- és irodaszer-igénylést pedig egyáltalán nem lehet indítani. Az intézkedések a 2019-es egyetemi költségvetés elfogadásáig lesznek érvényben; ez valószínűleg még jó pár hónap, mivel ELTE-s forrásaink szerint a büdzsé rendszerint nem készül el az év elejére, többnyire tavasszal szokták véglegesíteni.
Hogy Scheuer kancellár takarékossági intézkedései mekkora változást jelentenek a mindennapi munkában, arról megoszlik az oktatók véleménye. „Ez egy megszorítás. A kancellár gazdasági vezetőként eddig is mindenre rálátott, de hogy minden aprósághoz külön engedély és részletes indoklás kell, az új” – mondja egy TÁTK-s oktató. Pálfia Zsolt szakszervezeti elnök úgy látja, az új engedélyezési rendszer tovább lassítja a munkát, pedig már eddig is nagyon bürokratikus volt az ügyintézés, ami komoly versenyhátrányt jelent például pályázati projektek megvalósításakor, és veszélyezteti az alapfeladatok ellátását is. Máté András, a BTK logika tanszékének tudományos főmunkatársa szerint a létszámstop életveszélybe sodorja a tanszékét.
A négy főállású oktatóból jövőre várhatóan ketten távoznak – ha őket nem lehet pótolni, az fenntarthatatlan állapothoz vezetne.
Más oktatók azt mondják, a pénzügyi helyzet eddig is annyira kilátástalan volt, hogy a gyakorlatban nem érzékelik a kancellári utasítás hatásait. A TTK Biológiai Intézetében októberben részleges sztrájkba léptek az oktatók: a költséges kísérleteket nem végezték el, csak szóban ismertették. Az akciót azzal indokolták, hogy az ELTE központi költségvetéséből az őszi szemeszterre egy forintot sem kaptak gyakorlati oktatásra. Egy TTK-s oktató szerint azóta lett erre minimális forrás, de hosszabb távon nem látja megoldottnak a problémát. Egy BTK-s oktató a lassú beszerzésekre panaszkodik. „A bútorok állapota a legtöbb tanszéken tragikus, van tanterem, ahol azért nem tudunk vetíteni, mert nincs sötétítőfüggöny, hiába kérjük évek óta. 2014-ben felmérték a laptopigényeket, de két évvel később, 2016 decemberében került csak sor a beszerzésekre, amikor már nem is reménykedtünk benne” – mondja. A BTK-n a projektorok hozzáférhetősége is nehézséget okoz. Egy november közepi órán „a bölcsészkaron elvileg hozzáférhető öt projektorból kettő nem működött, kettőt épp használtak mások, egyet pedig nem adott kölcsön a tulajdonos másik intézet” – derült ki Hammer Ferenc, az ELTE média tanszék vezetőjének minapi közleményéből.
Normatíva
Hogy éppen a természettudományi és a bölcsészkaron jelentkezett a krízis, az Polónyi István közgazdászt, oktatáskutatót nem lepi meg. Mint mondja, általános jelenség Magyarországon, hogy ez a két kar veszteséges, az egyetemek általában keresztfinanszírozással oldják meg a problémát, azaz más karok nyereségéből csoportosítanak át a TTK-k és BTK-k fenntartására.
Az ELTE TTK-n forrásaink szerint a drága gyakorlati képzés a fő gond, magas a laborok és eszközök fenntartásának, a kísérlethez szükséges anyagok beszerzésének a költsége. Ráadásul az ELTE eredetileg nem oktatási célra épült lágymányosi campusának üzemeltetése is legendásan sokba kerül (a campuson a TTK a TÁTK-val és az Informatikai Karral osztozik). A TTK emellett küszködik a csökkenő hallgatói érdeklődéssel és a magas lemorzsolódási aránnyal is: míg 2012-ben 4642 hallgató jelentkezett az ELTE természettudományos képzéseire a felvi.hu adatai szerint, 2018-ban már csak 2808, és bár a felvettek száma nem csökkent ennyire drasztikusan, a bejutási pontszám alacsony, ami magasabb bukási arányhoz vezet.
Az ELTE BTK bajait a sok kis létszámú szak okozza. Egy-egy oktatóra az átlagosnál jóval kevesebb hallgató jut ezeken a képzéseken, ami nagyon drágává teszi a fenntartásukat. Elsősorban a nyelvi szakokról vagy a tudományos utánpótlást biztosító mesterképzésekről van szó. A dolgozói értekezleten is elhangzott, hogy a BTK a második legtöbb nyelvet tanító egyetem a világon (egy kínai intézmény után), amit a jelenlegi kari vezetés megőrzendő értéknek tekint. A kis szakok mellett az is pénzügyi probléma, hogy a BTK-n sok a tudományos minősítéssel rendelkező – ezáltal relatíve jobban kereső – oktató, és így nagyon magas a bérköltség.
Polónyi István szerint a felsőoktatás állami finanszírozásának változásai is hozzájárulhattak ahhoz, hogy a veszteséges karok kérdése most ilyen élesen vetődött fel az ELTE-n. A magyar egyetemek 2012-ig egy kormányrendeletben meghatározott képlet szerint kaptak pénzt a központi költségvetésből, ennek legfontosabb eleme a hallgatói létszám volt, de létezett fenntartói és tudományos normatíva is. Jóllehet a rendelet 2013 után is hatályban maradt, Polónyi szerint intézményfinanszírozásra nem használták, az egyetemek ehelyett „bázisalapon” vagy „kijárásos rendszerben” juthattak állami támogatáshoz. Ebből következően az állami támogatást nem lehetett egyértelműen karokhoz rendelni.
A 2017/2018-as tanévtől azonban új kormányrendelet van érvényben, ami az intézmény alaptámogatását a képzési normatíva és hallgatói létszám szorzataként adja meg (az alaptámogatás elvileg plusz-mínusz 10 százalékkal eltéríthető a diákok elhelyezkedési mutatóinak fényében). A képzési normatíva minimális és maximális összegét a rendelet melléklete képzési típusonként sorolja fel; egy bölcsészettudományi alapképzés után szemeszterenként 230 és 400 ezer forint között fizet az állam, egy természettudományt tanuló BSc-s diák után 350 és 600 ezer forint között. A pontos összeget szakokra lebontva maga az egyetem határozhatja meg, de nem feltétlenül áll érdekében a legmagasabb árat bemondani, mivel a képzési normatíva megegyezik a fizetős hallgatók önköltségével – egy drágább képzés tehát többet hoz az államtól, de elijesztheti a tandíjas hallgatókat.
Ezzel együtt még a képzési normatíva maximuma sem fedezi a TTK és a BTK valós működési költségeit, ezért Polónyi István úgy látja, ezek a karok kifejezetten rosszul járnak a normatív finanszírozással. Már csak azért is, mert veszteségük egyértelműbbé válik az intézményi költségvetésekben. Minthogy az alaptámogatás nem fedezi a tényleges kiadásokat, nem csoda, hogy az ELTE-n (és máshol is) egyre elterjedtebbé vált az úgynevezett „bérátvállalás” intézménye. Ez azt takarja, hogy az oktatók bérének egy részét vagy egészét célzott támogatásokból, például a kiválósági program vagy különböző kutatási pályázatok pénzeiből fedezik. Ez nehezen tervezhetővé teszi az intézmények működését, és visszaélésekre is lehetőséget ad, hiszen a támogatások elvileg plusztevékenységre érkeznek, gyakran mégis az alapfeladatokat finanszírozzák belőle. „Ebben semmi meglepetés nincs, a rendszer lényegéhez tartozik ez a sumákolás” – mondja egy ELTE-s forrásunk.
Hiány
A normatív finanszírozás persze nem köti a források egyetemen belüli elosztását, az állami támogatást ugyanúgy az ELTE kapja, mint eddig, és elvben semmi sem akadályozza, hogy például a jogi vagy a pszichológiai kar, esetleg a tavaly létrejött Gazdálkodástudományi Intézet nyereségéből kipótolják a veszteséges karok hiányát. Nem világos, hogy erre pénz nincs, a többi kar unta meg a helyzetet, vagy Scheuer kancellár saját kezdeményezésként szeretné megkövetelni minden kartól legalább a nullszaldós gazdálkodást. Egy korábban vezető beosztásban dolgozó oktató arra hívta fel a figyelmünket, hogy a 2017-es költségvetési beszámoló szerint közel 17 milliárd forint maradvány állt az intézmény rendelkezésére. Pálfia Zsolt információi szerint likviditási probléma nincs az ELTE-n, bár az egyetemi számlán szereplő összegek – így a maradvány – jelentős részének kötött a felhasználása. A 2018-as költségvetésben is nagyjából ugyanannyi állami támogatást terveztek, mint amennyi 2017-ben befolyt (25,8 milliárd).
Azt is nehéz megmondani, mekkora lehet a BTK-n és a TTK-n számon kért hiány. A tisztánlátást nem segíti, hogy a folyó költségvetési tárgyalásokra hivatkozva egyelőre sem Scheuer Gyula kancellár, sem Sonkoly Gábor vagy Sziklai Péter dékán nem kívánt nyilatkozni a Narancsnak. A viszonyokat jól jellemzi, hogy amikor az említett dolgozói értekezleten Sonkolyt arról kérdezték, mi a
B terve, azt mondta, valójában
A terve sincs, mert a helyzet állandóan változik. Pálfia Zsolt szerint azért beszél minden szereplő más számokról, mert egyszerre van szó a 2018-as költségvetés végrehajtásáról és a 2019-es tervezéséről, sok intézkedésnek pedig költségvetési éveken áthúzódó hatása van. Emellett nemcsak az egyetemen belül, hanem az egyetem és a minisztérium között is vannak tárgyalások.
Az ugyanakkor biztosnak tűnik, hogy összességében több száz millió forintos vagy akár milliárdos nagyságrendű hiánnyal küzd a két kar. Kiszivárgott információk szerint Scheuer Gyula az idén nagyjából 250-250 millió forintos megtakarítást várt a BTK-tól és a TTK-tól, a 2019-re és a bölcsészkarra vonatkozó 450 milliós spórolás terve pedig az egyetemi költségvetési tanács novemberi ülésén hangzott el.
A BTK Történeti Intézetében szeptemberben született egy döntés, amely a gazdaság- és társadalomtörténeti tanszéket a takarékossági kényszerhelyzetre hivatkozva beolvasztotta volna a művelődéstörténeti tanszékbe. Az előzetes egyeztetés nélkül meghozott intézkedés ellen a tanszék oktatói tiltakoztak, és a Hajnal István Kör társadalomtörténeti egyesület is az átalakítás ellen foglalt állást. Úgy tudjuk, azóta tárgyalások kezdődtek a tanszék sorsáról. Egy egyetemi forrásunk szerint a tanszékek összevonásával önmagában csak a tanszékvezetői pótlékot lehet megspórolni, ez évente bruttó 480 ezer forint. A dolgozói értekezleten felvetődött még a tanszéki vagy intézeti könyvtárak összevonásának ötlete, amivel munkabért lehetne megtakarítani és termeket felszabadítani.
A dékán emellett nagyon bízik az Emmi segítségében, bár nem világos, hogy milyen jogcímen és mekkora összegű támogatásra számíthat a BTK (a minisztérium ezt firtató kérdésünkre érdemben nem válaszolt, általánosságban írták azt, hogy „a kormány folyamatosan felülvizsgálja, monitorozza és finomítja a felsőoktatási intézmények működését biztosító jogszabályokat”). Több forrásunk valószínűsítette, hogy egyes nyelvszakok fenntartásába szállna be fokozottabban a kormány, mivel ezek nemzetpolitikai szempontból fontosak (ha megszűnne a szerb vagy a szlovák szak, elképzelhető, hogy annak a szomszédos országokban a magyar nyelv tanítása látná kárát). A BTK-n jövőre tervezik egy oktatói értékelési rendszer elindítását is, ez a tudományos kiválóság, az óraterhelés és a szervezeti egység gazdasági helyzete alapján rangsorolná az oktatókat, és alapja lehetne az esetleges elbocsátásoknak, de az előléptetéseknek is. A BTK-n és a TTK-n komoly feszültségekhez vezet, hogy az oktatók hiába teljesítik az előmenetel törvényi és intézményi feltételeit, a forráshiány miatt – jogszabályt is sértve –nem vagy csak jelentős csúszással lesz a tanársegédekből adjunktus, az adjunktusokból docens. Ezt orvosolnák a bölcsészkaron úgy, hogy legalább a rangsort átláthatóvá teszik.
Hogy az ELTE költségvetésének – várhatóan tavaszi – elfogadásáig a kancellár mekkora megtakarításra tudja rábírni a problémásnak ítélt karokat, egyelőre nyitott. Pálfia Zsolt szerint a kari vezetések jelenleg azzal számolnak, hogy nagyobb elbocsátásokra nem lesz szükség. A Narancsnak nyilatkozó egyetemi oktatók fájlalják, hogy a felsőoktatással szemben egymásnak is ellentmondó elvárások fogalmazódnak meg. „A kormányzati oktatáspolitika azt várja, hogy kutassunk, szerezzünk minél több saját bevételt az egyetemnek. Emellett újítsuk meg a képzéseinket több angol nyelvű és gyakorlati kurzussal. És akkor még spóroljunk is. Ez így együtt lehetetlen, főleg hogy ma is súlyosan alulfinanszírozott a rendszer” – mondja egyikük. Pálfia Zsolt szerint jogos igény lehet a képzések és a módszertan frissítése, de az nem jó, ha erre gazdasági kényszer miatt kerül sor. „Hagyják a karokat 2–4 évig, hogy alapvetően szakmai szempontok alapján újulhassanak meg.”
