Saját főpolgármester-jelöltet állít a Momentum, hétfőn jelentik be, hogy pontosan kit indítanak

  • narancs.hu
  • 2019. május 31.

Belpol

De nem Szél Bernadett lesz az illető.

A publikum számára eddig viszonylag ismeretlen momentumos politikus indulhat Budapesten a főpolgármesteri címért – írja az Azonnali. A jelöltről még dönt az EP-választáson megerősödött párt küldöttgyűlése vasárnapig, így hétfőn jelentik be a jelölt nevét, aki megméreti magát az ellenzéki előválasztáson Puzsér és Karácsony ellenében.

Az Azonnali azt írja, hogy a Momentumnál nem kasztingolnak külsős politikai celebeket, hanem saját soraiból állítanak főpolgármester-jelöltet előválasztás második fordulójára. A portálnak azonban arról egyelőre senki sem akart nyilatkozni, hogy egészen pontosan ki is lesz a jelölt. Annyit tudtunk meg, hogy a jelölt férfi, a Momentum egyik kevésbé ismert tagja, aki azonban a párton belül ismertebb figura.

false

 

Fotó: MTI

„Személyéről vasárnap estig szavaz a Momentum küldöttgyűlése, indulását hétfőn jelentenék be. Amennyit sikerült megtudnunk, az alapján úgy tűnik, hogy a felröppent hírekkel ellentétben nem Szél Bernadett lesz a jelölt, hiszen ő külsős, és ráadásul nő is.”

A Momentum azt írta FB-oldalán: "A Momentum az eredménytől függetlenül az előválasztás győztesét támogatja a főpolgármesteri kampányban. Célunk, hogy Tarlós Istvánnak egy kihívója legyen, és hogy megtaláljuk azt a jelöltet, aki minden ellenzéki szavazót képviselni tud az őszi választáson."

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”