Könnyen lehet, hogy Schmuck Andor is indul a főpolgármester-választáson

  • narancs.hu
  • 2019. június 10.

Fekete Lyuk

Vagy csak a bolondját járatja velünk.

„Schmuck Andor főpolgármesteri jelöltsége! Meghívó! Tisztelettel tájékoztatom, hogy holnap, azaz június 11-én kedden délelőtt 10 órakor az ötödik kerület Sas u. 12 Földes Józsi Bazilika éttermében sajtótájékoztatót tartok! Témája a főpolgármesteri jelöltségem. Tisztelettel várom: Schmuck Andor" – olvasható a sejtelmes levél, amit az Index kapott Tisztelet Társaságától. A közleményhez csatolva volt egy videó is.

Ugyan még 100 százalékosan nem jelenthető ki, hogy Schmuck Andor csak viccel, vagy valóban indul a főpolgármester-választáson, a levélből és a videóból erre lehet következtetni.

Kapcsolódó:

A sors fintora: Kálmán Olga pár hónapja még hallani sem akart a főpolgármester-jelöltségről

Pár hónapja még értelmetlennek a szélmalomharcot. Feltehetőleg a nap híre, hogy a DK „beállt" a függetlenként főpolgármesteri posztra pályázó Kálmán Olga mögé. Az ügy érdekessége, hogy a korábban az ATV-nek és a HírTV-nek is dolgozó műsorvezető a 24.hu-nak a közelmúltban azt mondta: nem lenne politikus. Én újságíró vagyok, a politika pedig a túloldal.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.