Semjén Zsolt új varázsigéje: közjogi acélabroncs

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 21.

Belpol

Mindezt a nemzetegyesítés kulcsfontosságú őrhelyén fejtette ki, bár maradtak elvarratlan szálak.

„A magyar nemzet akkor maradhat fenn, ha minden nemzetrésze fennmarad, ez a magyar nemzet egyetemességéből következik – mondta ma délelőtt a miniszterelnök-helyettes a Kőrösi Csoma Sándor Program és a Petőfi Sándor Program fiatal ösztöndíjasai előtt” – írja az MTI.

Semjén szerint akkor tud megmaradni a magyar nemzet, ha az erős anyaország anyagilag is támogatja az identitásmegőrzést, a kulturális, oktatási programokat. Az állampolgárság megadását „közjogi acélabroncsnak” nevezte, ami a magyar nemzetet egybefogja.
Semjén a nemzetegyesítés kulcsfontosságú őrhelyének mondta a Kőrösi Csoma- és a Petőfi-program ösztöndíjasainak tisztségét. Emlékeztetett: feladatuk az, hogy a határon túli – a diaszpórában, valamint az egykori Monarchia területén élő – magyarságot szólítsák meg a helyi magyar csoportok közösségi és kulturális életének megszervezésével, illetve kapcsolják össze életüket az anyaországgal.

Az ösztöndíjasoknak egyebek mellett azt javasolta, hogy a harmadik-negyedik generációs magyaroknak először ne Bartók művészetét próbálják meg tolmácsolni, hanem előbb inkább

a magyar konyhával ismertessék meg őket, a pörkölttel, a töltött káposztával,

és biztassák őket arra is, hogy látogassanak el Budapestre, a Kárpát-medence központjába.

false

 

Fotó: MTI

Mindezt azonban némiképp árnyalja az a pár napos hír, mely szerint a pénteki Magyar Közlönyben kormányhatározat jelent meg Semjén Zsolt aláírásával, amely felhívja Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettest, hogy a Bethlen Gábor Alap közreműködésével nyújtson 500 milliós támogatást a Magyar Szó Lapkiadó Kft.-nek a vajdasági magyarok anyanyelvű tájékoztatására. Ahogy azt a 444.hu írta, „a kormányhatározat nem jelöli meg, hogy pontosan milyen jellegű tájékoztatásról van szó, de nemrég Erdélyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács indított kampányt azért, hogy az ott élő magyarok közül minél többen regisztráljanak a 2018-as magyarországi választásokra”.

 

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.