Sorban kérik a polgármesterek Karácsonyt, szüntesse meg az ingyenes parkolás miatti káoszt Budapesten

  • narancs.hu
  • 2020. november 18.

Belpol

A kormány rendelkezése miatt a helyi lakosok nem tudnak parkolni, de a légszennyezettség is az egészségügyi határérték fölé emelkedett egyes helyeken.

Pikó András, Józsefváros polgármestere levélben fordult Karácsony Gergelyhez, hogy segítsen megoldani a VIII. kerület parkolási problémáit. Mint ismert, a kormány a koronavírus-járvány elleni intézkedés részeként ingyenessé tette a parkolást, ám ez több budapesti kerületben és vidéki városban is káoszt okozott, emellett a légszennyezettség is az egészségügyi határérték fölé emelkedett egyes helyeken.

Pikó azt írja, hogy a Teleki téri mérőállomás adata szerint a VIII. kerületben a legrosszabb Budapest levegője. Vagy másik példaként az említi, hogy a nagykörút környéki mellékutcákban már a szabályozás másnapján elfogytak a parkolóhelyek. Szerinte ezekre a problémákra az ott lakók a fővárostól várnak megoldást. Pikó Győr esetével példálózik, ahol a fideszes Dézsi Csaba András polgármester korlátozott várakozási övezetté nyilvánította a belvárosi parkolóhelyeket, így hétfőtől péntekig csak 11 és 16 óra között lehet bárhol ingyen parkolni, az időszakon kívül viszont csak az ott élők használhatják a pakolóhelyeket. Pikó úgy véli Budapesten is hasonló megoldásra lenne szükség.

A napokban az V. kerületi és a XIII. kerületi polgármester is arra kérte a főpolgármestert, hogy tegyen valamit a kormány által bevezetett ingyenes parkolás miatti káosszal. Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület fideszes polgármestere múlt pénteken levélben jelezte Karácsonynak, hogy szükségesnek látja a közterületi lakossági parkolóhelyek biztosítását, amit a kerületeknek kellene kijelölni. Hasonlóképp fogalmazott Tóth József, a XIII. kerület MSZP-s polgármestere is. Míg a VI. kerületben a momentumos Soproni Tamás maga lépett: a napokban elkezdik kiszorítani Terézváros utcáiról az idegen autókat.

A VII. kerületben, Erzsébetváros a DK-s polgármestere, Niedermüller Péter a Facebook-oldalán azt írta, hogy az önkormányzati parkolóhelyek felét a kerületi lakosoknak fogják fenntartani. 18 óra és reggel 7 óra között ezeket a helyeket csak azok a lakók használhatják, akiknek van parkolási engedélyük.

(Facebook/Pikó András, Niedermüller Péter)

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.