Szijjártó: Mi leszünk az első ország, amely csütörtökön az orosz vakcinából mintákat kap

  • narancs.hu
  • 2020. november 18.

Belpol

Melyeket laboratóriumokban vizsgálnak majd. A tesztek eredménye döntheti el, hogy vásárol-e Magyarország az orosz vakcinából.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megosztott a Facebookon egy videót az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumáról, melyen szó volt a koronavírus-járványról is. Szijjártó azt mondta, "mindannyian tudjuk, hogy ennek a helyzetnek az igazi megoldása a vakcina lesz, és e tekintetben minden irányba folytatunk tárgyalásokat. Éppen ezért szeretném tájékoztatni önöket, hogy mi leszünk az első ország, amely csütörtökön az orosz vakcinából mintákat kap".

A miniszter azt is hozzátette, hogy tíz dózisnyi minta érkezik Magyarországra, amelyeket a hivatalos laboratóriumokban vizsgálnak majd. A tesztek eredménye döntheti majd el, hogy vásárol-e Magyarország az orosz vakcinából.

Szijjártó ugyanakkor azt is közölte, amit már korábban is, hogy a kormány együttműködési megállapodást kötött a kínai vakcinagyártóval is, és részt vesz az ellenszer kifejlesztésének európai projektjében.

(Facebook/Szijjártó Péter)

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.