Sosem látott tömeg tüntetett Pécsett a kormány ellen

  • narancs.hu
  • 2018. április 16.

Belpol

De nem ez volt az egyetlen vidéki város, ahol utcára vonultak az emberek.

A budapesti tüntetés mellett Pécsen tartották a második legnagyobb demonstrációt vasárnap az országban. A szabadpecs.hu tudósítása szerint kb. 2000-en vettek részt a tüntetésen, ami helyi viszonylatban rekordrészvételnek számít. A hírportál szerint még sosem tüntettek ennyien Pécsen a kormány ellen, főleg nem egy győztes választás után.

„Az eseményre korosztályra és világnézetre való megkötés nélkül várjuk azokat, akik elutasítják az elmúlt években kialakult közéleti állapotokat, a Nemzeti Együttműködés fullasztó rendszerét, a mindent behálózó korrupciót, az oligarchákat és családtagokat közpénzen etető politikusokat, az ember- és polgártársaink ellen irányuló gyűlöletbeszédet, a kirekesztést, a tudatos kormányzati hazudozást, a szabad és független sajtó szisztematikus leépítését, a demokratikus jogrend elpusztítását, Magyarország nemzetközi megítélésének sárba tiprását” – írták előzetesen a szervezők. Azt is hozzátették, hogy nem vonják kétségbe a választások eredményét, de meg akarják mutatni, hogy a többség szerintük elítéli az elmúlt két ciklus politikáját.

A szabadpecs.hu beszámolója szerint "olyan kormányellenes tüntetést tartottak Pécs főterén vasárnap este, amely sok szempontból különleges volt. A beszédek okosak, kulturáltak voltak, ráadásul úgy szóltak az újra hatalomra jutott kormány és annak politikája ellen, hogy közben a Fideszre szavazókhoz is szóltak, védelmükbe véve a szerintük megtévesztett embereket. A szervező egy olyan pécsi énekesnő volt, Fülöp Eper Flóra, akinek pénteki koncertjét amiatt mondták le még korábban, mert megszólította Karácsony Gergelyt az utcán, kampány-időszakban, édesapja videót is készített róla, amit feltettek a Facebookra."

Szabad Pécs

Pécs, 2018. április

De nem ez volt az egyetlen megmozdulás vidéken, Debrecenben is rengetegen gyűltek össze a református nagytemplom előtti Kossuth téren. A szónokok új választást, szabad sajtót, valódi rendszerváltást követeltek.

Nem akarunk Fidesz irodát Debrecenbe

Tüntetés a szabad Magyarországért! Kezdődik a debreceni demonstráció!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”