Sulyok Tamás nem fogadja Magyar Pétert

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 19.

Belpol

Magyar ezzel nem ért egyet, és hiányolja Sulyok Tamást a gátakról. 

Válaszolt Sulyok Tamás köztársasági elnök Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének levelére, amelyben személyes találkozót kért tőle.

Magyar a Facebook-oldalán tette közzé Sulyok válaszlevelét, amelyben az államfő azt írta, bár egyetért azzal, hogy Magyar parlamenten kívüli politikai szervezet vezetőjeként törekszik az álláspontjának az érvényesítésére, "ebbe a pártpolitikai versenybe a köztársasági elnök alkotmányos helyzeténél fogva nem avatkozhat be, abban nem vehet részt". 

Sulyok azt is írta, hogy a politikai versenyhez a magyar közjogi rendszerben a demokratikus intézmények rendelkezésre állnak, az ezzel kapcsolatos kifogások orvoslására is megvannak az intézményi lehetőségek, majd arról írt, hogy a köztársasági elnöknek mi a feladata: az államszervezet demokratikus működése feletti őrködés, a nemzet egységének kifejezése az alaptörvényben biztosított alkotmányos keretek között. 

Magyar a posztjában ezt azzal kommentálta, hogy Sulyok Tamás szerint köztársasági elnökként nem találkozhat pártvezetőkkel, vagy európai parlamenti képviselőkkel, ezért Magyar azt javasolta neki, hogy "két palacsintasütés közben tanulmányozza az Alaptörvényt", mondván az elnöknek a nemzet egységét kell megtestesítenie.

A találkozót kérő levelében Magyar azt is szóvá tette, hogy nem hívták be a közmédiába, ami szerinte sérti az alaptörvényt is, ezért Sulyok válaszából hiányolta, hogy erre a felvetésre nem reagált.

Emellett azt is üzente a köztársasági elnöknek, hogy ilyen súlyos árvízi helyzetben kötelessége lenne a nemzethez szólnia, "ha már az nem jut eszébe, hogy meglátogassa a gátakon napok óta megfeszített munkát végző több tízezer önkéntes honfitársát".

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”