Szanyi: az emberség és a humanitás minimumát elvárva felszólítom Önt, hogy haladéktalanul fejezze be ’56 áldozatainak megcsúfolását!

  • narancs.hu
  • 2017. október 23.

Belpol

Hosszú bejegyzésben válaszol Gulyás Gergelynek.

Ahogy megírtuk, még el sem kezdődött a nemzeti ünnep, de az MSZP politikusa már tegnapelőtt, ahogy mondani szokás, felkavarta az állóvizet. Szanyi Tibor egy ismert korabeli fotóval, a meglincselt ávós fényképével illsuztrált posztot közölt a Facebookon, amit Gulyás Gergely (Fidesz, frakcióvezető) nem hagyott szó nélkül.

Szanyi kapitány újra odatette magát: akasztott ember házában kötelet emleget

Még el sem kezdődött a nemzeti ünnep, de az MSZP-nek már ma sikerült egy hatalmas öngólt rúgnia Nem tudjuk, mi járhatott Szanyi Tibor fejében, amikor azt gondolta, hogy jó ötlet egy akasztott ávós fényképével melegíteni az 1956-os megemlékezésekre, ráadásul sikerült az ünnep szót idézőjelbe tennie, mindenesetre megcsinálta a Fidesz napját.

Úgy tűnik az adok-kapok folytatódik, legfrissebb bejegyzésében Szanyi a Fidesz frakcióvezetőjének sok szerencsét kíván, majd megnyugtatja, hogy messze meghaladja a támogatók száma a fideszes trollok számát a tegnapi üzenetével kapcsolatban.

 

Majd így folytatja:

Tehát!

Kérem, nyugtázza, hogy elvárásai ellenére ma, azaz 2017 október 23-án változatlanul a Magyar Szocialista Párt tagja vagyok. Holnap is az leszek. Meg holnapután is. Tudom, önöknek reflex, hogy sok mindent parancsszóra elérhetnek az MSZP-n belül is, de ezúttal ez nem fog menni.

Egyúttal felidézem, hogy ön mi mindenen görcsöl. Igen, október 21-én feltettem a facebook oldalmra valaki más bejegyzését, amely egy képet is közöl, amint Jankó Piroska leköpi Asztalos János honvéd ezredes akkor már élettelenül felfüggesztett testét. Igen, az ‘ünnepet’ idézőjelbe tettem, mert hogy az ilyesmi nem lehet ‘ünnep’ tárgya. Ha ön ezt és a hasonló attrocitásokat mégis meg kívánná ünnepelni, hát lelke rajta!

Bár egyikünk sem történész, azért az minimális műveltséggel jól tudható, hogy az 1956 október 28-án létrejött és betartott magyar-szovjet tűzszüneti egyezmény értelmében semmi ok nem volt további csatákra. Nagy Imre miniszterelnök sem adott utasítást saját pártjának bármely székháza megtámadására, ellenkezőleg, október 30-án Nagy Imre akkori pártja és kormánya akaratára volt a Köztársaság téri pártház védelmében Asztalos János honvéd ezredes. Ha ön úgy látja, hogy a Nagy Imre pártja és kormánya védelmében fellépő honvédek elleni fegyveres pogrom helytálló, és a forradalom értékei közé tartozik, akkor ön nincs magánál.

Megerősítem:

Ünnepeljük a szabadságért, valamint a szocializmusért kiálló embereket, azaz ‘56 tényleges hőseit.
Nem ünnepeljük viszont az ordas gyilkosokat, bármelyik oldalon is álltak.
Nem ünnepeljük a lincselő csőcseléket.
Nem ünnepeljük a náci restaurátorokat.
Nem ünnepeljük a vérengző szovjeteket.
És nem ünnepeljük a tétlen felelősöket sem.

Természetesen azt is érzékelem, hogy az ön főnöke, Orbán Viktor helyén valónak gondolja a minapi őcsényi kvázi-pogrom esetét is, ami egyébként abszurd egy egykori bányavállalati állampárttitkár fiától, aki egyúttal KISZ-titkár is volt. Mégis, az emberség és a humanitás minimumát elvárva felszólítom Önt, hogy haladéktalanul fejezze be ’56 áldozatainak megcsúfolását!

Legyen béke és megnyugvás! – zárja sorait Szanyi Tibor.

A teljes poszt megtalálható itt.

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.