Mégis közös miniszterelnök-jelöltje lesz az ellenzéknek

  • narancs.hu
  • 2017. október 23.

Belpol

Bajnai külügyminisztere lehet az MSZP–DK miniszterelnök-jelöltje

Biztosra vehető az MSZP–DK közös lista, amelyről már elvi megállapodás is született – adta hírül a Magyar Nemzet a baloldali kötödésű B1 blog tegnapi bejegyzésére hivatkozva, amely szerint a közös miniszterelnök-jelölt Balázs Péter, a Bajnai-kormány külügyminisztere lehet.

A lap úgy tudja Balázzsal az a Tarjányi Péter tárgyalt, aki már korábban azt állította, hogy megbízást kapott Tóbiás József korábbi szocialista pártelnöktől, hogy találjon „civil”, széles körben elfogadható miniszterelnök-jelöltet. Állítólag ő meg is találta ezt Lattmann Tamás nemzetközi jogász személyében, akit el is fogadtak volna, de aztán Botka László szegedi polgármester bejelentkezett.

Később Molnár Gyula azt nyilatkozta, hogy Lattman Tamás és Tarjányi Péter„áldozatai vagy szervezői” azoknak az eseményeknek, melyek Botka lemondásához vezettek.

Az MSZP elnökét nem érdekli, miért mondott le Botka

Molnár Gyula mintha már el is temette volna az MSZP-t Molnár Gyula tegnap este a Hír TV Egyenesen című műsorának vendége volt. A beszélgetés apropója természetesen az volt, hogy Botka László a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje hétfőn lemondott. Botka azzal indokolta lemondását, hogy „Ellenzéki és szocialista erők nem leváltani akarják a NER-t, hanem együtt élni vele".

Botka lemondása után egy héttel az MSZP már tárgyalt a DK-val.

Botka után egy héttel: az MSZP már tárgyal Gyurcsányékkal

Gyors megállapodásra számítanak, közös lista is lehet. Pont egy héttel Botka László lemondása után arról számolt be Hiller István, hogy hétfőn már tárgyalásokat folytattak a DK-val. Az MSZP választmányi elnöke erről hétfő este a Hír TV Egyenesen című műsorában beszélt. Hiller szerint „hosszú és érdemi" megbeszélés zajlott a két párt között, és mint mondta „megállapodtunk abban, hogy lesz megállapodás".

A blog szerzője közben azt is írja, hogy a Bokros Lajos-féle MoMán kívül más párt nem csatlakozik, bár az Együtt és a Párbeszéd állítólag hajlik az együttműködésre az egyéni választókerületekben, de öt nyerhető körzetet kértek, amit az MSZP sokall, tekintve, hogy a két pártnak együtt is alig több a támogatottsága 1-2 százaléknál. A szerző szerint létezik egy B terv is, ha Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke nem menne bele Balázs jelöltségébe: szóba jöhet Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány egykori igazságügy-minisztere is, akinek a fia, Gergely 2006 óta az MSZP országgyűlési képviselője. Karácsony Gergelynek, a Párbeszéd társelnökének, Zugló polgármesterének a neve csak akkor merülhetne fel érdemben, ha az Együtt–Párbeszéd csatlakozna a közös listához is.

Korábbi interjúnkat itt olvashatja Balázs Péterrel.

„Maguk közt jót mulatnak rajtunk" - Balázs Péter a magyar kormány diplomáciájáról és a menekültválságról

A Bajnai-kormány volt külügyminiszterét, a CEU tanárát a magyar külügy megnövekedett vitatkozási hajlandóságáról, a kihagyott külpolitikai lehetőségekről és a nagyköveti bekéretésekről kérdeztük. Magyar Narancs: Példátlan heteket tudhat maga mögött a magyar külügy. Sorozatban kéreti be a budapesti nagyköveteket, és a diplomácia nyelvezetéhez képest szokatlanul durva minősítéssel vág vissza azoknak, akik kritikával illetik a magyar kormányt.

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.