Ha valami kíváncsiskodó a választási este más-más pontján dugta oda a képét a pártszékházba, könnyen eshetett áldozatául egyfajta érzékcsalódásnak. Vajon ugyanott járok-e, mint egy órával ezelőtt? Ám minden jó, ha a vége stimmel, vagy ahogy egy amúgy érdemdús társadalmi közbekurjantó jelezte Kuncze pártelnök tettekre sarkalló és a vesztest (Orbánt) froclizó zárszava közben: happy end. Igaz, ami igaz: a bentmaradásért folytatott küzdelem győzelemmel zárult, s ennek most ugyanúgy bírtak örülni az odacsődült rajongók, mint a pártjuk eddigi összes, számszakilag magasabb röptű választási eredményének, leszámítva talán csak a legutóbbi, 1998-as helyosztót.Ha nem lennénk biztosak benne, hogy egy egész ország járt így, eskü alatt állítanánk: az SZDSZ B-közép volt az, aki a legkomolyabban vette az urnazárás után hamarjában közzétett szombat-vasárnapi közvélemény-kutatási híreszteléseket. Finoman szólva is világvége-hangulat volt az uralkodóági nőrokonról elnevezett utcában, de ki emlékszik ma már erre. (A pártnak az a vezetője, akinek e vasárnapi volt "élete legborzalmasabb napja", minden bizonnyal: bár az illető, lehet, csak sajnáltatni akarta magát.)
Ami számunkra ebből érdekes lehet, az inkább
a közvélemény-kutatás kapitális kudarca
Jó előre tudható volt, az idén nem lesz exit poll. Nem lesz, nem lesz, a múlt héten nem zokogott ezért senki, túl drága, és nem kérte a kutya se. Különben is olyan az az egész, mint amikor a sportkommentátor azt mondja közvetítés közben, hogy sajnos nem árulhatom el, mi történt a másik meccsen, nyert a Real, aki akarja, vegye le a hangot.
Igaz ugyan, hogy exit poll Magyarországon még ekkorát nem tévedett, mint ez a mostani, valamiért exkluzívnak nevezett izé bírt, ám az is kétségtelen, hogy egy korrekt mérés most elvette volna az SZDSZ-fanoktól az "innen szép a győzelem" szlogennel összefoglalható, lassan erősödő, majd mindent elsöprő kéjmámor érzetét.
"Ilyen rossz eredménynek ennyire még nem örültünk" -foglalta össze üvöltve a látottakat egy magas beosztású helyi gyorselemző, amiben igaza lehet: a cirka 310 000 listás szavazat nettó 34 000-rel kevesebb, mint a négy évvel ezelőtti. De ez megy ilyenkor, mindenki mond valami jópofát. A legártatlanabb poénon is betegre röhögi magát mindenki. Persze egy párt holdudvara (ez esetben e némileg elcsépelt csoportmeghatározás szó szerint értendő, hiszen a liberális front az éjszakai udvaron leste a fejleményeket) ünneplés közben is képes pártszerűen viselkedni. A méltósággal tudomásul vett bentmaradás után a népség élénk találgatásba és heveny prognózisgyártásba fogott.
Bemenni vagy nem bemenni, ez lett a legnagyobb baja mindenkinek. Belülről (az idő zömében azért csak fedél alatt tartózkodó pártvezetés felől) is erre a nyomasztó problematikumra reflektáló jelzések érkeztek. Egy számítógépéhez közel álló forrás közölte, hogy tudja a fene. Már tudniillik, hogy a minden bizonnyal önmagában is kényelmesen kormányképes Maszop mellé kormányozni bemennek-e vagy se. A forrás úgy vélte, a vezetésben is ilyenek meg olyanok vannak, az egyik menne, a másik nem, ám a sajtóval többet nem közölhet.
Talán nagyvonalú sommázatnak tűnhet, de az udvari népség is minimum kétlelkűnek mutatta magát a kérdésben, így aki tehette, szedett még az alkalomhoz viszonylag kevéssé illő gulyáslevesből. Ilyenek ezek a liberálisok, kifejezetten a rusztikus konyhát preferálják öszszejöveteleiken, amint egy gasztronómiában és történelemben egyaránt jártas aktivista megfogalmazta: ez a gulyásliberalizmus eszmerendszere. Mellesleg a MIÉP-nél hidegtálköltemény volt svédasztalos rendszerben, hírlik, bánatukban le is ették magukat. Más elemzők szerint örömükben is leették volna magukat, mert a kés és villa kicsit kihívásos nekik, bár független megfigyelői státusunk tudata azt súgja: ez csak jogos káröröm. Na és. Az alapdolgokban egyetérthetünk mi is az udvarral: az maradt benn, akinek kellett, és az esett ki, aki megérdemelte.
Turcsányi Sándor
