Ismét keményen helyre tette Orbánt az ENSZ-főbiztos

  • 2018. június 21.

Belpol

„Politikai haszonszerzésből folytatott állandó gyűlöletkeltés.”

Szégyenletesnek és idegengyűlölőnek nevezte a „Stop Soros” törvénycsomagot csütörtök délután Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa.

A menedékkérőket segítő személyeket és szervezeteket kriminalizáló magyar jogszabály, amelyet szerdán fogadott el az Országgyűlés, sérti a nemzetközi és európai emberi jogi normákat és értékeket – hangsúlyozta a főbiztos Genfben közzétett nyilatkozatában.


„A jelenlegi kormány politikai haszonszerzésből folytatott állandó gyűlöletkeltése vezetett e legutóbbi szégyenletes és kirívóan idegengyűlölő fejleményhez” – vélekedett.

Zeid Raad al-Husszein elítélte a parlamenti döntést, amely szerinte támadást jelent az alapvető emberi és szabadságjogokra Magyarországon.

„Mint azt már többször hangsúlyoztam, elismerjük a magyar állam felelősségét az ország határainak igazgatásában, ez a szabályozás azonban veszélyezteti a migránsok és menekültek biztonságát és emberi jogait, valamint a civil szervezetek és jogvédők létfontosságú munkáját” – fogalmazott. „Egyszerűen gyalázatos pusztán azért célba venni a legsérülékenyebb helyzetben lévőket, mert külföldiek” – tette hozzá.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.