Szél Bernadett az ombudsmanhoz fordul a homofób törvény miatt

  • narancs.hu
  • 2021. június 19.

Belpol

A képviselő szerint alkotmányellenes az LMBTQ fiatalokra vonatkozó rendelkezés.

„Beadványomban megkérdezem az alapjogi biztost, él-e több fontos jogkörével itt és most. Egyrészt, a hatályba lépést követően meg tudja vizsgálni, hogy egyáltalán alkotmányos-e a jogszabály (nem lesz az), ekkor ő maga is Alkotmánybírósághoz fordulhat és kérheti a testületet, hogy utólagos normakontroll keretében ők maguk is mondják ki az alkotmányba ütközés tényét – sőt, az Alkotmánybíróságnál a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatát is kezdeményezheti” – írja Szél Bernadett független országgyűlési képviselő mai közleményében.

Szél szerint kulturált országban ilyen törvény a Ház közelébe sem kerülhet, a gyermekek egy csoportjának lehetetlen helyzetbe hozása pedig fel sem merülhet, hiszen ez súlyos kegyetlenség és egyben jogsértés is. „Nekünk is vannak eszközeink, több is, mint gondolnánk, és nem habozunk használni!” – zárul a közlemény.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.