Szeptember 1-ig kell beoltatni magukat az egészségügyi dolgozóknak

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. július 30.

Belpol

Holnaptól lép érvénybe a kötelező oltásuk.

A még be nem oltott egészségügyi dolgozóknak legkésőbb szeptember 1-ig fel kell vennie az oltás első dózisát - közölték. 

A kiadott közlemény felidézte, hogy Magyarországon az oltási program az egészségügyi dolgozók oltásával indult tavaly december végén, és az egészségügyi dolgozók túlnyomó többsége fel is vette a vakcinát. Mint megjegyezték, csak kevesen maradtak, akik még nem oltatták be magukat, most viszont őket is a védőoltás felvételére kérik.

Kihangsúlyozzák, hogy az egészségügyben dolgozók fokozottan ki vannak téve a fertőzésnek és egyúttal forrásai lehetnek a vírus közösségi terjedésének, ezért oltásukra saját egészségük és a betegek egészségének védelme érdekében is szükség van.

A védőoltás felvétele minden még be nem oltott az egészségügyi dolgozónak kötelező; beleértve az alapellátásban, a járóbeteg-szakellátásban, a kórházakban, a mentőknél, a gyógyszerellátásban, a diagnosztikában foglalkoztatott egészségügyi dolgozókat, a betegszállítókat, és a magán egészségügyi szolgáltató által foglalkoztatott egészségügyi dolgozókat is.

Emellett az oltás kötelező mind az egészségügyi ellátást nyújtó szociális intézmények dolgozóinak, mind a szociális intézményekben egészségügyi ellátást nyújtó dolgozóknak, például idősotthonba bejáró orvosoknak.

A részletekről közölték, hogy az egészségügyi dolgozók kötelező oltását a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is támogatja, és azt az Országos Kórházi Főigazgatóság is indokoltnak tartja mind az ágazatban dolgozók, mind a betegek és a hozzátartozóik egészségének védelme érdekében.

A tájékoztatás kitért arra: az egészségügyi dolgozónak a munkáltató felé igazolni kell, hogy a védőoltást határidő előtt felvette vagy be kell mutatnia az oltás alóli mentességet megalapozó orvosi szakvéleményt bemutassa. Az egészségügyi szolgáltatók nem hozhatnak létre új jogviszonyt olyan egészségügyi dolgozóval, aki nem veszi fel az oltást és meg kell szüntetni a jogviszonyt azzal az egészségügyi dolgozóval, aki megtagadja az oltás felvételét.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.