Vidnyánszkyék lemondását követelik a színművészetis hallgatók

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 1.

Belpol

Éjfélkor elfoglalták az egyetemet.

Fél 4 körül sajtótájékoztatót tartottak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az egyetem Vas utcai épülete előtt. A hallgatók az egyetem átalakítása, Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnökké történő kinevezése ellen tiltakozva éjfélkor elfoglalták az egyetemet, a tájékoztatóra helyszíni tudósítónk szerint körülbelül 30-40-en álltak ki, mindannyian sárga maszkban. Nagy volt a médiaérdeklődés, és szimpatizánsok is megjelentek az utca túloldalán.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A hallgatók azt mondták, elkezdtek gondolkodni az intézmény jövőjéről, arról, hogy milyen képzésben szeretnének részt venni. Közölték, az egyetem területére egyelőre csak az egyetemi polgárok léphetnek be, így nem engedik be a kormány által kinevezett új kuratórium tagjait sem.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Követelik az egyetemi autonómia helyreállítását, jelenlegi formájában elutasítják a modellváltásról szóló törvényt. Követelik a szenátus jogköreinek visszaállítását. Elutasítják az új alapdokumentumokat, követelik a kuratórium lemondását. Ha a kuratórium új vezetőséget nevezne ki az egyetem élére, azt nem tekintenék legitimnek.

Bejelentették továbbá, hogy elhatárolódnak a pártpolitikától, arra kérik a pártok képviselőit, maradjanak távol a tiltakozástól.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A hallgatók kérdésekre nem válaszoltak, de azt ígérték, a továbbiakban rendszeresen fognak sajtótájékoztatókat tartani.

Mint az ismert, az SZFE-t idén szeptembertől egy alapítványon keresztül Vidnyánszky Attila fennhatósága alá rendelte a minisztérium, az új kuratórium pedig az egyetem legfőbb döntéshozó szerve, a szenátus jogköreit egyoldalúan visszanyeste. A demonstráció előtt az egyetem szenátusa lemondott posztjáról.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.