Szivárványt szeretett volna óvodai jelnek egy gyerek, de a homofób törvényre hivatkozva nem engedték

A Gyermekjogi Civil Koalíció összegyűjtötte a propagandatörvény elfogadása óta összegyűlt tapasztalatokat, és nem túl rózsás a kép. 

A kormány LMBTQI-ellenes kampányának hatásait vizsgálta meg a Gyermekjogi Civil Koalíció, és arra jutottak, hogy 

• az iskolákban, óvodákban a pedagógusok fokozottan egyedül érezték magukat, óvatosabbá váltak nem csak a szexualitással, de a gyerekjogokkal és az erőszak-megelőzéssel foglalkozó programokkal szemben is;
• a gyerekek között nőtt a feszültség és a megkülönböztetés;
• a gyerekvédelem nehéz helyzetbe került, a gyerekek kevésbé mernek segítséget kérni;
• a kampány negatívan hatott a civil szervezetekre, kihívást jelentett a hitelességük megtartása, veszélybe sodorta, felbontotta együttműködéseiket.

A felmérés hét szervezet és egy egyéni szakértő 2021-ben szerzett tapasztalatait mutatja be. A homofób törvény hatására néhány hónap leforgása alatt lényegében kitiltották a civileket az iskolákból, megakadályozva a szexualitásról, a drogprevencióról, az online biztonságról és a gyerekek testi-lelki fejlődéséről szóló foglalkozások megtartását, de az engedélyezéshez szükséges nyilvántartásba vételre vonatkozó jogszabály még nem készült el, ezt a minisztérium a választások utánra ígéri. A homoszexualitás és a nemváltás „megjelenítését” és „népszerűsítését” célzó korlátozások felerősítették a szexuális erőszakkal és a homoszexualitással kapcsolatos tévhiteket, és fokozták a gyerekek és a sérülékeny csoportok kiszolgáltatottságát. 

A résztvevő szervezetek beszámolóiból kiderül, hogy a kormányzati kampány még azoknak a civil szervezeteknek a megítélését is rombolta, amelyek amúgy nem jártak iskolákba, óvodákba, volt olyan szervezet, amelynek a meglévő partnerei visszaléptek a támogatástól, vagy eltűntek, megszaporodtak a szervezeteket érő támadó üzenetek és a jogsegélyszolgálathoz több megkeresés érkezik. 

Internetbiztonsággal és lelki egészséggel foglalkozó iskolalátogató programokat is fel kellett függeszteni, mert továbbra sem világos, hogy hol kellene regisztrálni azoknak a szervezeteknek, akik az iskolába akarnának menni foglalkozásokat tartani. De egy középiskola egy olyan együttműködéstől is visszalépett, ahol a szervezet tagjai az iskola diákjaival nem is találkoztak volna, és a program nem is érintette a szexuális edukáció területét. 

A jelentésből az is kiderül, hogy a gyerekekre és az iskolákra hogyan hatott a homofób törvény és a kommunikációja: 

• „A gyerekek azt kommunikálják a chaten saját LMBTQI-ságukról, hogy tudják, hogy ez nem normális. Látványosan kevesebb esélyük van a környezetükben az elfogadásra.”
• „A pécsi Pride-on megfenyegették azokat a szülőket, akik a gyermekeikkel mentek ki a vonulásra, hogy feljelentik őket.”
• „Egy szülő osztotta meg, hogy a gyereke a szivárványt szerette volna óvodai jelként választani, azonban ezt a propagandatörvényre hivatkozva nem engedte az óvoda.”
• „Kaptunk bejelentést egy diáktól, hogy augusztus végén az osztályfőnöke azzal hívta fel, hogy az igazgató üzeni, hogy transz volta miatt másik iskolába kell járnia, vagy öltözzön és viselkedjen az irataiban szereplő nevének megfelelően.”
• „Egy angol tanár jelezte, hogy a nála tanuló gyermekek nem voltak hajlandóak felírni olyan angol kifejezéseket a füzetükbe, amelyek az LMBTQI-témával kapcsolatosak – mondván, hogy ezt majd úgysem kérdezheti meg a tanár a dolgozatban.”
• „Egy LMBTQI közösséghez tartozó iskolapszichológus jelezte, hogy behívatták az iskola vezetőségéhez, és aláíratták vele finom kényszer hatására, hogy az iskolai tevékenykedése során nem propagálja a meleg közösséget.”
• „Egy iskolában nem engedték meg, hogy az eddigi szakember tartson érzékenyítést, mert nincs rajta a »regisztrált szervezetek« listáján, bár ilyen még nincsen.” „Egy iskolaigazgató jelezte az iskolapszichológusnak, hogy minden olyan foglalkozást, amely az internetbiztonságot, a lelki egészséget, a szexuális felvilágosítást érinti, vagy az iskolapszichológus vagy valamelyik pedagógus kell, hogy megtartsa, mert nem lehet külsős szakembert, szervezetet meghívni erre.”
• „Kérdésemre, hogy a gyerekek honnan tájékozódnak, ha a szexualitásukkal kapcsolatban valamire kíváncsiak, a fiúk kizárólag pornó csatornákat soroltak. Az iskolában (bár van védőnő és van orvos is) senki nem beszél velük szexualitásról. (...) Pár mondat még a HIV/AIDS-témáról. Pár helyen zsigerből jön a »buzizás«. Kevesen vannak tisztában a megfertőződés lehetséges útvonalaival, a betegség szakaszaival, és még kevesebben tudnak az anonim szűrési lehetőségekről.”

Arról, hogy mindez hogyan hat a gyerekekre és az őket körülvevő közösségekre, azt írták, hogy

• növelheti a gyerekek bizonytalanságát a szexualitással összefüggő témákban,
• a bizonytalanság fokozza a szakemberek feszültségét, hozzájárulva a kiégéshez és a kiégéssel összefüggő negatív tendenciákhoz (pl. fluktuáció, pályaelhagyás),
• tovább erősíti a már meglévő prüdériát, fokozza a szorongást, növeli a kirekesztést. Érzékelhető a verbális agresszió emelkedése, nagyon megnehezíti a segítségkérést, ami amúgy is nehéz és korlátozott. Hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyerekek magukra maradjanak kérdéseikkel.
• Elfogadhatóvá, normává teszi a kirekesztést, megbélyegzést, ami hosszabb távon nemcsak az LMBTQI-fiatalokat érinti, hanem mindenkit,
• elvonja a figyelmet azokról a problémákról, nehézségekről, amelyekkel valóban foglalkozni kellene (például a Covid hatásáról a fiatalok mentális egészségére),
• átpolitizál egy komoly és összetett szakmai kérdést (pl. nemi diszfória, transzneműség), ami megnehezíti, hogy az érdekeltek szakmai szempontok alapján szervezett segítséget és támogatást kapjanak,
• növeli az iskolába járó LMBTQI-fiatalok kirekesztettségét, az esélyt a szóbeli és fizikai erőszakra és annak semmilyen vagy rossz kezelésére.
• A jogszabályok nem határozzák meg egyértelműen, hogy mit jelent a „népszerűsítés” és a „megjelenítés.” A fenntartott bizonytalanság eltérő értelmezésekhez vezet, ami megágyaz a szubjektív, megkülönböztető elbánásnak.