Szombatig beoltják a pedagógusokat

  • narancs.hu
  • 2021. március 30.

Belpol

Müller Cecília: "Magyarország oltónemzet".

„Ezekben az órákban átlépjük a kétmillió beoltottat” – mondta György István területi közigazgatásért felelős államtitkár az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján. Hozzátette, a múlt héten az eddigi legtöbb, összesen 540 ezer oltást adtak be, beleértve az első és a második dózisokat. A 3,7 millió regisztráltból 1,5 millió 65 év feletti, nekik a 78 százaléka már be van oltva. Az államtitkár szerint az idősotthonokban érezhető az oltás pozitív hatása, a járvány jelentősen visszaszorult. 

A sajtótájékoztatón elhangzott: azok a pedagógusok, akik március 24-ig érvényesen regisztráltak, akár ma is kaphatnak sms-t, hogy mehetnek oltatkozni.

Az ő oltásukat április 1-2-3. alatt, tehát szombatig bezárólag fogják lebonyolítani, méghozzá Pfizer-vakcinát használva.

György István arra kérte őket, ha tehetik, hozzák magukkal a hozzájáruló nyilatkozatot. Az oltás második ütemét a húsvéti hét után tervezik, április 8-10. között. Ezzel párhuzamosan továbbra is zajlik az idős, valamint a krónikus betegek oltása, illetve a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség közreműködésével mobil oltóbuszok is munkába álltak, akik a kistelepüléseken szolgálnak.

„Magyarország oltónemzet”

– mondta Müller Cecília, hozzátéve, hogy „megyünk az oltóanyagokért a világ négy sarkába”. Ettől függetlenül napi a járványügyi adatok továbbra sem kedvezőek, amiket a kormány az operatív törzs sajtótájékoztatójával párhuzamosan hozott nyilvánosságra. Müller szerint ráadásul a brit mutánsnak „affinitása van a fiatalokhoz is”. Szerinte a korlátozások ellenére egyáltalán nem csökken a forgalom a nagyvárosokban, márpedig minden járványügyi intézkedésnek akkor van értelme, „ha megfogadjuk és betartjuk”. 

*

Szokás szerint az operatív törzs a megválogatott sajtókérdésekre is válaszolt. 

  • Müller Cecília szerint ha valakinek ismert betegsége van, akkor ismeri a szervezetét, hogy milyen tünetek esetén súlyosbodik az állapota. Ha a gyógyszerek beszedése után sem javul, akkor érdemes mentőt hívni. Ha valakinek nincs alapbetegsége, belázasodik vagy légszomja támad, szívverési rendellenességet észlel magán, akkor nem szabad neki sem késlekednie. 
  • A Magyarország által rendelt Szputnyik V vakcinát Oroszországban készítik. 
  • A védettség kialakulásához idő kell az oltás beadása után, nem az egyik pillanatról a másikra történik. A vakcina feladata, hogy a súlyos lefolyású, szövődményes, valamint halálesetektől megvédje az embert. Tehát a pedagógusoknak nem kell amiatt szoronganiuk, hogy bajuk lesz, amikor kinyitnak az iskolák

Utóbbival kapcsolatban érdemes megjegyezni: több oktatási szakszervezet és szakértők is arra kérik a kormányt, ne ragaszkodjon az iskolák április 19-i újranyitásához, mert addigra nem alakul ki teljes védettség, ráadásul csak az első oltást kapják meg a tanárok.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.