Szponzorok jelentkezését várja a főváros a független színházak támogatására

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. január 3.

Belpol

A DK-s főpolgármester-helyettes szerint az intézmények a túlélésért küzdenek.

Továbbra is a túlélésért küzdenek a független színházak, a kormányzat ugyanis tudatosan bizonytalanságban tartja őket - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján a humán területekért felelős  főpolgármester-helyettes.

Gy. Németh Erzsébet - a DK elnökségi tagja - azt mondta: egymásnak ellentmondó kormányrendeletek jelentek meg arról, hogy az érintett színházak kaphatnak-e támogatást a működésükhöz.

Most egy rendeletmódosítással mennek neki a független színházaknak

Egyetlen szót húztak ki a rendeletből, de az elég fontos lehet. A független színházak és társulatok a jövőben alapműködésre nem, csak "szakmai programmegvalósításra" igényelhetnek kormányzati támogatást egy tegnapi rendeletmódosítás értelmében - szúrta ki a hvg.hu. Az előadóművészeti törvény végrehajtási rendeletéből került ki a működési támogatás, mindez a nem nemzeti és nem kiemelt színházakat, azaz jórészt a függetleneket érinti.

Ezt úgy értékelte: miután a kormány a budapesti tüntetések hatására eljátszotta, hogy meghátrál, most folytatja a független színházak elleni leszámolást. Tudatosan teszik mindezt, hogy az érintettek "befogják a szájukat" - fogalmazott.

Budapest azonban szabad város - jelentette ki a főpolgármester-helyettes, és leszögezte: mindent megtesznek a helyzet orvoslásáért. Gondolkodnak azon, milyen forrásokat különíthetne el a főváros ezen színházak számára, és ehhez szponzorok jelentkezését is várják.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.