Tahitótfalu nem változtat az építési szabályokon, a Natura 2000-es területen nem lesz beruházás

Belpol

A hivatalos önkormányzati tájékoztatás elmaradt az ügyben, de lapunkkal közölte Sajtos Sándor polgármester, hogy az önkormányzat nem kíván a Helyi Építési Szabályzaton módosítani, így beruházást sem lehet megvalósítani a Natura 2000-es területen. 

Nem kíván a településszerkezeti tervén és a Helyi Építési Szabályzatán (HÉSZ) módosítani Tahitótfalu önkormányzata – közölte megkeresésünkre Sajtos Sándor polgármester. 

Pár hete írtuk meg, hogy a jelek szerint egy tahitótfalui, Natura 2000-es területen található ingatlan tulajdonosa beruházást valósítana meg a telkén, amit a helyiek elleneznek a környezeti terhelés miatt. 

Az ingatlan több mint 27 hektár nagyságú, és 23 hektár gazdasági erdőből és 4 hektár rétből áll, valamint madárvédelmi területen fekszik, és a Duna-Ipoly Nemzeti Park határvonalával is érintkezik. Úgy értesültünk, hogy az ingatlan tulajdonosa a közelmúltban közművesíteni kezdett: áramot vezetett be a területre, kutat furatott, valamint a falu felől közutat kezdett kiépíteni a telke jobb megközelíthetősége érdekében. Utóbbiról képviselő-testületi döntés is született júniusban; az ingatlan tulajdonosa vállalta, hogy saját költségére az út jogi határai közé eső fákat, bokrokat kivágja, annak használható részét az önkormányzatnak átadja, valamint zúzott köves útalapot és gázlót épít. 

Továbbá az ingatlanon tavaly „ligetesítést” (faritkítást) végeztek az eljáró hatóság bevonásával. Értesülésünket a Pest Megyei Kormányhivatal megerősítette: azt a tájékoztatást kaptuk, hogy „a tulajdonos 2019-2020 évre vonatkozóan fásításban tervezett fakitermelésre irányuló bejelentést tett (...), amely valamennyi jogi előírásnak és követelménynek megfelelt, így a tulajdonos jogszerűen hajtotta végre a fakitermelést”. Az egyik ingatlantulajdonos ügyvezetésével idén februárban Sinus Life Kft. néven céget is alapítottak, aminek főtevékenysége a saját tulajdonú ingatlan adásvétele, a további tevékenységei pedig az ingatlan bérbeadása, üzemeltetése, ingatlankezelés, valamint az üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás. 

Tahitótfalu építési szabályzata szerint a Natura 2000-es területeken – így a szóban forgó ingatlanon –viszont kizárólag erdő-, gyep- és vízgazdálkodási tevékenység folytatható a hatóság hozzájárulásával, és épület sem helyezhető el. Tehát a HÉSZ jelenleg nem teszi lehetővé nagyobb beruházás megvalósítását. 

Elmaradt önkormányzati tájékoztatás

Cikkünk a megjelenés után szinte azonnal elterjedt a településhez köthető Facebook-csoportokban, ahol a helyiek aggodalmukat fejezték ki a homályos beruházással kapcsolatban. Sajtos Sándor polgármester akkor az egyik ilyen bejegyzés kommentszekciójában azt ígérte, hogy hivatalos tájékoztatást fog adni az önkormányzat oldalán, azonban ez több hét eltelte után sem történt meg a település weblapján.  

 
Forrás: Facebook
 

Bár a tájékoztatás ezidáig elmaradt, a bejegyzések alatti kommentszekciókban heves viták alakultak ki a beruházást érintően, ahol egyébként Sajtos leszögezte, hogy az önkormányzat nem kíván módosítani az ingatlan településszerkezeti tervén, a HÉSZ módosítása nem napirendi pont, és beruházás sem lesz.

Az ügyben levélben fordultunk a polgármesterhez, aki azt írta megkeresésünkre: 

„Az önkormányzat településszerkezeti terve és az érvényes HÉSZ megtalálható a település honlapján. Az önkormányzat nem kíván településszerkezeti tervén és a HÉSZ-en módosítást eszközölni.” 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.