Tanítanék Mozgalom: Politikai okokból végezte ki a kormány a MOK-ot

  • narancs.hu
  • 2023. március 3.

Belpol

A szakmai szervezeteknek össze kell zárniuk, közölte a mozgalom. 

A Tanítanék Mozgalom szolidaritását fejezi ki a meghurcolt orvosok, illetve a Magyar Orvosi Kamara mellett, melyet érdemi egyeztetés, tárgyalás helyett egy 24 óra alatt a parlamenten áttolt törvénnyel próbál meg kivégezni a kormány – írja a Tanítanék Mozgalom közleményében. 

Mint írják, ma Magyarországon az orvosok és a pedagógusok helyzete több szempontból is hasonló. Míg a két hivatás képviselői az összeomló szociális védőhálót próbálják fenntartani, addig a kormányzat a pedagógusokhoz hasonlóan most már az orvosokat is politikai lejárató kampányokkal támadja. A szakmai kritikát megfogalmazókat megpróbálják elhallgattatni, ellehetetleníteni. Ez egy bántalmazó kapcsolat, melynek véget kell vetni.

A Tanítanék Mozgalom szerint

az erőszakos politikai támadásokra a szakmai szervezeteknek össze kell zárniuk.

Szolidaritást kell vállalniuk egymással az oktatás, az egészségügy és a szociális és a kulturális szféra dolgozóinak – a tanárnak az orvossal, a szociális segítőnek a postással, az ápolónak a színésszel. „Nem nézhetjük tovább, hogy a kormány egyenként teszi el láb alól azokat, akik felhívják a figyelmet a problémákra” – fogalmaznak a közleményben. 

Az autonóm szakmai és érdekképviseleti szervezetek megkerülhetetlen szereplői a demokratikus rendszereknek. Az a rendszer, amelyet a bosszú vezérel minden kritikus szakmai hang hallatán, nem hatékony és nem demokratikus, ezért nem elfogadható, írják. 

„Olyan országot akarunk, ahol a döntéshozók a felhatalmazásukkal élnek, de nem visszaélnek, ahol az együttműködés és az egyeztetés mozgatja a közéletet, nem pedig a retorzió és a bosszú. Olyan országot akarunk, ahol a konstruktív szakmai kritikának van helye. Boldog és demokratikus oktatási rendszert akarunk, hogy mindenki egyenlő esélyekkel indulhasson az életben. Hatékony és empatikus közegészségügyet akarunk, ahol a betegeket empátiával és szakmai felkészültséggel képes fogadni a méltó módon kezelt szakszemélyzet és orvostársadalom. Olyan országot akarunk, ahol figyelünk egymásra és nem tűrjük tétlenül a bántalmazást. A bántalmazó hatalom ellenében nincs más lehetőségünk: álljunk ki magunkért és álljunk ki egymásért!” – olvasható a közleményben. 

Kivételes eljárásban tárgyalta és fogadta el az Országgyűlés a héten a kötelező orvosi kamarai tagság megszüntetéséről szóló kormányzati törvényjavaslatot. Az indoklás szerint azért, mert „az emberek egészségügyi ellátásához való joga alkotmányos alapjog, amit veszélybe sodor a Magyar Orvosi Kamara (MOK) azzal, hogy hatalmával visszaélve nyomást gyakorol az orvosokra, fenyegeti őket”. Továbbá szerintük azzal, hogy a kamara az új ügyeleti rendszer működését akadályozza és ezzel a magyar emberek egészségügyi ellátását veszélyezteti, megszegi a demokratikus köztestületi jellegének alapvető szabályát, semmibe veszi saját céljait. 

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke hétfőn sajtótájékoztatón reagált a kormány vádjaira. Mint mondta, hazugságok, valótlan információk alapján indítottak durva támadást a MOK ellen. Elismerte, hogy egy esetben tettek bejelentést az etikai szervezethez, de ezen kívül semmi más nem igaz. Mint mondta, azt sem egy olyan kolléga ellen indították, aki alá szeretné írni az ügyeleti szerződést, hanem egy háziorvos ellen, aki az OKFŐ-től is fizetést kap. Azért indítottak ellene eljárást, mert a kollégákat presszionálta, vagyis a MOK véleménye szerint visszaélt a hivatali helyzetével.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.