Teleplakátolták vele a fél országot, de Kósa Lajos szerint nem bírálják Junckert

  • narancs.hu
  • 2019. március 1.

Belpol

Az isiászával is előjöhetnének, de elegánsan hallgatnak róla.

"Nem számítok arra, hogy a Fideszt kizárnák az EPP-ből (Európai Néppártból), és ennek egyszerű oka van. Józan ésszel nehezen belátható, hogy az igazság kimondása, az bűn"- mondta Kósa Lajos az atv.hu-nak.

A fideszes képviselő (jelenleg önkormányzati választási kampányfőnök) reagált arra is, hogy az Európai Bizottság szerint a magyar kormány plakátokra írt összes állítása hazugság vagy csúsztatás. "Kitűnő alkalom, hogy ezeket a kérdéseket mind tisztázzuk" - mondta.

Kósa szerint nem kampányolnak az EPP ellen, csak azt akarják, hogy a migrációt nem támogató erők kerüljenek többségbe az Európai Parlamentben. Ugyanakkor az EPP-nek is vannak bevándorláspárti politikusai.

Kósa azt is mondta, a kampány ráadásul nem bírálja Jean-Claude Juncker bizottsági elnököt. "Nem isiászozunk, nem azzal jövünk, hogy az elnök úr az európai adóelkerülés luxemburgi atyja, nem vonunk mérleget annak kapcsán, hogy az ő elnöksége idején hagyják el a britek az uniót, viszont jönnek be millió számra ellenőrizetlenül a migránsok. Csupán elmondjuk, hogy milyen álláspontot képviselnek. Nem értünk egyet Juncker úrral."

Az isiász egy ülőideg betegség, ami miatt Juncker időnként nehezen boldogul a járással. A kormánypárti sajtóban ironikusan Juncker állítólagos alkoholizmusára utalnak az emlegetésével.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.