Öt év letöltendőt kapott másodfokon a volt MVM-vezér

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. március 1.

Belpol

A Kocsis István elleni ítélet nem jogerős.

Öt év börtönbüntetést szabott ki Kocsis Istvánra, a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) volt vezetőjére pénteken a Pécsi Ítélőtábla új eljárásban másodfokon, nem jogerősen az úgynevezett MVM-perben. Az ügy másodrendű vádlottját szintén letöltendő, a harmadrendű vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

A táblabíróság pénteki határozatával megváltoztatta a Kaposvári Törvényszék új eljárásban tavaly márciusban hozott elsőfokú  ítéletét, amely akkor felmentette Kocsis Istvánt a vádak alól.

A  Krémer László vezette tanács Kocsis Istvánt társtettesként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelésben és sikkasztásban találta bűnösnek. Az elsőrendű vádlottat mellékbüntetésként öt évre eltiltották a közügyektől, valamint gazdasági társaság vezetői tisztségének betöltésétől is.

Az ügy másodrendű vádlottját bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt három év szabadságvesztésre, és a MVM részére 48 millió forint kártérítés megfizetésére, a harmadrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett sikkasztás, illetve pénzmosás miatt két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a másodfokú bíróság.

A Fővárosi Főügyészség összesen hat ember ellen emelt vádat bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, sikkasztás, pénzmosás és orgazdaság miatt, azt állítva: munkájuk során előnytelen szerződéseket kötöttek, az MVM-nek 15 milliárd forint vagyoni hátrány okoztak, amelyből 12 milliárd térült meg.

Tevékenységüket szerbiai erőműfejlesztéssel, energianád-programmal, tanácsadói szerződéskötésekkel, s egyebek mellett szállodavásárlással összefüggésben kifogásolták.

A határozat több mint két órán keresztül tartó indoklásában Krémer László kiemelte, a tábla nem állapította meg, hogy a bűncselekményeket a vádlottak bűnszervezetben követték volna el.

A másodfokú határozat ellen mindhárom vádlott védője felmentésért fellebbezett, az ügyész erre három munkanapot tartott fenn, így a határozat nem jogerős. Az ügy várhatóan a Kúrián folytatódik.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.