TGM: Új korszak kezdődik – diákok, értelmiségiek, munkások, szakszervezetek együtt lépnek föl az önkénnyel szemben

  • narancs.hu
  • 2018. december 13.

Belpol

Diák, munkás, egy az irány! – skandálják a Kossuth téren

Folytatódik a Kossuth téren a tegnap kezdődött és a rabszolgatörvény elfogadása után meghirdetett tüntetés.

A demonstrációt Tamás Gáspár Miklós rövid felszólalása nyitotta meg, ahol arról beszélt, hogy a tüntetésen részt vevők nem Orbán Viktorra és nem Kövér Lászlóra, nem a kormányra, nem a rendőrségre, hanem a magyarországi munkásokra gondolnak, akiket elnyomnak, elhanyagolnak, alacsony bérekkel kiszolgáltatott helyzetbe taszítanak, akiknek zéró munkajogot biztosítanak.

"Ennek a korszaknak a vége elkövetkezett, diákok, értelmiségiek, munkások, szakszervezetek egyértelműen föllépnek az önkénnyel és szociális jogok elvételével szemben, ami új dolog. Remélhetőleg új korszak kezdődik, ha kevesen vagyunk, leszünk még többen is.

A kormánynak hallgatnia kell a dolgozókra, a diákokra, a népre. Vége lesz a megalázásnak, a rasszizmusnak, a homofóbiának, és az összes disznóságnak, amiből elegünk van. Jogunk van azt mondani, amit nem mertünk sokáig: mi a magyar nép oldalán állunk, szeretjük a magyar népet, nem tudnak minket szembe állítani a becsapottakkal."

Szabadságot, szolidaritást, tisztességet! – zárta beszédét TGM.

Diák, munkás, egy az irány! – skandálják közben a téren.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.