Tilalmat vezetne be a kormány a könyvek árkedvezményére

  • narancs.hu
  • 2024. március 27.

Belpol

Nem teljesen világos, mi értelme lenne ennek a törvénynek.

A kormány tilalmat vezetne be a könyvek árkedvezményére

írja a hvg.hu a kormány honlapján még múlt hét pénteken megjelent könyvek árkötöttségéről szóló törvényjavaslat alapján. A javaslat lényege szerint, a könyvkiadó vagy importőr által meghatározott árból egy éven át nem lehetne kedvezményt adni. Míg ha a könyvet nem Magyarországon adják ki, de az összes értékesítendő példányának legalább 50 százalékát Magyarországon értékesítik, akkor is alkalmazni kell rá a fix árat.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium által jegyzett javaslat véleményezésére március 30-ig van lehetőség. Ha a törvényt a parlament áprilisban elfogadja, az szeptember elsején hatályba léphet.

Az indoklásban az áll, hogy a kötött árak érvényesítése biztosítja a könyvkínálat sokszínűségét, illetve azon minőségi könyvek kiadását, amelyek kevés példányban jelenhetnek meg.

A kötött könyvár az uniós országok többségében elfogadott törvényekhez hasonlóan mindenekelőtt az újdonságok védelmét szolgálja. Magyarországon a javaslat szerint az árak rögzítésére 365 napos (egy éves) időtartamra szólna – a német nyelvterületen elfogadott kötött könyv-árrendszerhez hasonlóan. 

A kötött könyvár lényege az lenne, hogy a kiadó és/vagy az importőr határozza meg az általa megjelentetett vagy forgalomba hozott könyv fogyasztói árát, és az meghatározott ideig a kiadó engedélye nélkül nem változtatható meg.

Az új törvény tehát a kiadókra és az első magyarországi forgalomba hozókra vonatkozna. Mindez abban az esetben érvényes, ha az adott könyvet legalább három éve még nem adták ki Magyarországon.

A törvény – mivel alapvetően az újdonságok védelmét szolgálja – nem vonatkozik például a használt könyvekre, valamint az iskolai tankönyvekre és a szakképzési tankönyvekre sem.

Lényeges, hogy 

a törvényjavaslat szerint nem minősül a meghatározott ártól való eltérésnek, ha a vásárolt könyv fogyasztói árához képest kisértékű, a könyv fogyasztói árának 10 százalékát meg nem haladó mértékű ajándékot ad, a fogyasztói ár 10 százalékát meg nem haladó kedvezményt biztosít

úgy, hogy a kedvezmények mértéke együttesen sem haladhatja meg a kiadó által meghatározott ár 10 százalékát. Mivel ez mindenkire vonatkozik, feltehetően mindenki él is majd vele.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.