Rétvári: Többnapos komplex vizsgálat alá vetik a gyermekvédelmi intézmények vezetőit

Belpol

"Most bukjon ki", ha volt gyermekbántalmazás vagy szexuális visszaélés.

Többnapos komplex vizsgálat alá vetik a gyermekvédelmi intézmények vezetőit, az eredmény kiértékelését pedig informatikai rendszer segíti

jelentette ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 keddi műsorában.

Azt még Orbán Viktor jelentette be a kegyelembotrányt követő évértékelő beszédében, hogy átvilágítás következik a gyermekotthonokban, ahogy azt is, fel fogják térképezni az intézmények igazgatóinak "szexuális devianciáit". Ennek a folyamatnak  a része a Rétvári által említett vizsgálat.

Az államtitkár azt mondta, hogy ezt a módszertant olyan szakemberek állították össze, akik "ismerik minden területét a gyermekvédelemnek". Elmondása szerint a cél az, hogy bármilyen kockázatot ki tudjanak szűrni, ami a gyermekek számára veszélyt jelenthet.

Rétvári részletezte, pontosan hogyan fog kinézni az általa említett többnapos vizsgálat. Elmondása szerint az első nap "ellenőrzött körülmények közötti tesztelésből áll, a második napon pedig egyéni és csoportos gyakorlatokon kell részt venniük a vezetőknek". Az államtitkár szerint "a csoportos gyakorlat részeként konfliktushelyzetbe kerül a vezető, aminek megoldását ötven különböző szempont alapján vizsgálják". A vizsgálatnak van egy harmadik fázisa is: pszichológiai mélyinterjút készítenek az érintettekkel.

Rétvári szerint

530 intézményben indult soron kívüli vizsgálat, az állami fenntartásúak mellett az egyházi és civil intézményekben is. A márciusban és áprilisban zajló vizsgálatok arra koncentrálnak, hogy ha volt korábban ki nem derült gyermekbántalmazás vagy szexuális visszaélés, az "most bukjon ki".

Emeljük ki nagyon gyorsan és küldjük börtönbe azokat, akik pedofil hajlamuk miatt mentek be ezekbe az intézményekbe, és így próbáltak gyermekek közelébe kerülni."

Mint ismert, Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyi miniszter, a Fidesz EP-listavezetőségének lehetséges várományosa február 10-én buktak bele abba, hogy Novák kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon pedofíliáért elítélt vezetőjét, Vásárhelyi Jánost mentegető K. Endrének. A kormány ezt követően próbál valamit kezdeni a gyermekvédelemmel.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.