Titokzatos repülővel utazott Orbán Viktor Brazíliába

  • narancs.hu
  • 2019. január 1.

Belpol

A gép elviekben katonai célokat szolgál.

Repülési szakportálok szerint a Honvédelmi Minisztérium (HM) által titokban vett business jet vitte Brazíliába Orbán Viktort - olvasható az Átlátszón.

Azt még a közelmúltban bezárt Zoom.hu derítette ki, hogy a minisztérium leányvállalata, a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. vásárolt egy polgári lajstormjellel nyilvántartásba vett gépet titokban, amiről azt sejtették, hogy kormánygépként fogják használni.

Orbán idén Brazíliavárosból kívánt boldog új évet, mivel részt kívánt venni Jair Bolsonaro brazil szélsőjobboldali elnök beiktatásán. Tette mindezt a Facebookon keresztül, méghozzá egy olyan képpel, amin látható a repülő is.

false

 

Fotó: Fotó: MTI/Miniszterelnöki sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Ugyan a képen nem olvasható a lajstormszám, mégis könnyen beazonosítható: repülők mozgását monitorozó oldalak szerint a HA-LKX jelet viselő gép 2018-december 31-én reggel fél 9-kor indult Budapestről, majd helyi idő szerint háromnegyed 11-kor leszállt Lisszabonban, ahonnan délben indult tovább, majd 8 óra múlva ért Brazíliába.

A repülőről itt írtunk korábban:

Elismerték, mióta a honvédség új repülőgépeket vett, azokkal repül Orbán

Nincs szükség már mások magángépére. Megteszi a katonai is. Miután a zoom.hu megírta, hogy újabb business jet-tel bővült a magyar légierő, a Magyar Honvédség kénytelen-kelletlen közleményben ismerte el a vásárlást. A korábban beszerzett két Airbus A319-es és az új szerzeményhez hasonló Dassault Falcon 7x vételéről míg részletesen számolt be a honvedelem.hu, az utóbbi gép vásárlását csak azután vallották be, hogy azt a lap megírta.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.