Tíz éve halott (Solt Ottilia, 1944-1997)

  • Mink András
  • 2007. február 8.

Belpol

Az én emlékezetemben úgy él, mint a demokratikus ellenzék, a Szegényeket Támogató Alap (Szeta), a Beszélő, egyszerűbben szólva az 1980-as évek "másik" Magyarországának Jeanne d'Arcja.

Az én emlékezetemben úgy él, mint a demokratikus ellenzék, a Szegényeket Támogató Alap (Szeta), a Beszélő, egyszerűbben szólva az 1980-as évek "másik" Magyarországának Jeanne d'Arcja. Ám ez túlzás, hiszen nekem ebből az időből semmilyen személyes emlékem nem volt róla. Csak utólag képzeltem így, miután a hetilap Beszélő Déri Miksa utca 10. alatti szerkesztőségében megismertem őt, valamikor 1991 tavaszán. Törékeny, rettenthetetlen alak. Nem volt persze sem fanatikus, sem katolikus, bár ez utóbbit Kőszeg Ferenc a tíz évvel ezelőtt írt búcsúztatójában egyáltalán nem tartotta lehetetlennek: "Bárha hinnünk lehetne, hogy a győzedelmes egyház egyszer majd jelét adja: hitetlen hívét hitvallói közé emelte."

Metszően okos volt. Kíméletlen éleslátással és remek humorérzékkel leplezte le és tette nevetségessé a hazugság, az alakoskodás, a képmutatás és az önigazolás kisszerű gesztusait. Egy Miss Marple, másfelől, ahogy önironikus önjellemzését idézte pályatársa, F. Havas Gábor, mindig a csalóka látszatok, az öncsalás, az önkéntelen elfojtások mögötti valóságos indítékokat és motivációkat kutatta. Mindig tartottam tőle; egyszer talán engem is elővesz, ahogy tette ezt a szakszervezeti vagyont fondorlatosan elsinkófáló pártkáderekkel, vagy a hajléktalanok, csavargók, az elhagyott zsákfalu cigánysorán élő ágrólszakadtak ellen magabiztos keménységgel föllépő, majd az ő láttán kissé megszeppenő és hetet-havat összehordó rendőrtisztekkel.

Az emberek rendszerint a győztesekhez, a hatalmasokhoz vonzódnak, hiszen maguk is győztesek és hatalmasok szeretnének lenni. Ettől remélnek biztonságot, befolyást, elismerést. Az is közismert, hogy az emberek a szerencséjüket hajlamosak erkölcsi magasabbrendűségük bizonyítékának tekinteni. Ottilia mélyen megvetette mindkét hajlamot.

1967-ben végzett a pesti bölcsészkaron magyar-filozófia szakon, ám hajlamai hamarosan a szociológia és a szociográfia irányába sodorták. Kemény István tanítványaként a legújabb kori magyarországi szegénység egyik első krónikása lett. Amikor pedig nem írhatott, mert műveit, majd később őt magát is eltanácsolták a hivatalos nyilvánosságból, akkor csak azért is írt és tett. Alapítója volt a Szetának, s 1982-ben csatlakozott a Beszélő szerkesztőségéhez. A Komjádi utcai lakásban fáradhatatlanul mosta, teregette és csomagolta a beérkező ruhaadományokat, konspirált, könyvelt, levelezett, szervezte az elosztást, kente a zsíros kenyeret, főzte a teát, trécselt, közben írt és szerkesztett. Önálló intézménnyé vált - amint ezt szintén Havas Gábortól olvashatjuk -, akihez akkor is eljutottak a levelek, ha azokat "Soltész Offéliának" címezték a "Kányádi" utcába. 1988-ban egyik ügyvivője az SZDSZ elődjének számító Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd 1990-től, az első parlamenti ciklusban a szabaddemokraták parlamenti képviselője lett. Közben nyomozott, írt, szerkesztett, és a lapzárta súlyos hajnalain élete tüneményes humorú társával, Nagy W. Andrással együtt szórakoztatta a szerkesztőség kevésbé virgonc munkatársait.

1990 utáni története mégsem sikertörténet. A második nyilvánosság margójáról az országos politika centrumába került, ahonnan szinte azonnal elkezdett lassan kisodródni. Tévedés azt gondolni, hogy ebben kompromisszumot nem ismerő intranzigenciája játszotta a főszerepet. Evvel csak azok igyekeztek igazolni önmagukat, akik nem akartak szembesülni azzal, amiről beszél. Kétségtelen, hogy a régi idők megújult elvtársaival nem tudott megbékélni, és viszolygott az új magyar jobboldal újdonatúj, kenetteljes és szemforgató antikommunista hevületétől éppúgy, mint neofita valláserkölcsi buzgalmától. Átlátott rajtuk. A fő ok mégis az volt, amivel szociológusként és szociálpolitikusként maga is tökéletesen tisztában volt, és ami ellen szüntelenül, de végeredményben sikertelenül hadakozott. Tudta, hogy a magyar társadalomfejlődés, az alulpolgárosodottság egyik rákfenéje a szűk körű, és a maga módján szintén kiszolgáltatott középosztály, illetve a középosztályba igyekvő rétegek paternalista önzése, amelynek egyik velejárója a társadalom kettészakadása, és e kettészakítottság folyamatos újratermelődése. A magyar közép- és kispolgárság félelmei történetileg érthetők. Az első világháború, a trianoni sokk, majd a rákövetkező migrációs nyomás, a polgári lét és életforma durva gleichschaltolásának egymást követő hullámai 1939 és 1956 között alaposan beleégették mindenkibe a bizonytalanságtól és a lecsúszástól való félelmet. Érthető közérzület. Ám e folyamatok igazi történelmi vesztese a társadalom alatt élő szegények milliós tömege volt. A kádári konszolidáció viszonylagos jóléte, amely a társadalmi békét a kispolgárosodás biztosításával igyekezett megteremteni, és ennek érdekében csoportosította át a jövedelmeket, nem számolta fel ezt a strukturális szegénységet, csak egy időre elfedte a létét. Solt Ottilia első nagyobb tanulmányai, mindenekelőtt A hetvenes évek budapesti szegényei kimutatták, hogy e létforma generációkon át öröklődő állapot. Nem a szegénység léte, hanem ez a megállapítás volt az igazi botrány, amely miatt őt és a hasonló következtetésekre jutó társait, Lengyel Gabriellát, F. Havas Gábort, Csalog Zsoltot, Kemény Istvánt ki kellett szorítani az első nyilvánosságból. Bebizonyosodott, hogy a kádári jóléti politika diszfunkcionális és igazságtalan volt, ráadásul jólét helyett eladósodást és újabb válságot hozott.

Ám a botrány botrány maradt 1990 után is. A rendszerváltás pillanatában remélni lehetett, hogy ebből az ördögi körből ki lehet szakadni, és a magyar társadalommal el lehet fogadtatni, hogy a tartós szegénység erkölcsileg elfogadhatatlan; olyan nyomasztó teher, amely hosszú távon a felemelkedés lehetőségeit is gúzsba köti. Nem így történt, legalábbis egyelőre. Nem volt párt, amelyik ne azzal kampányolt volna tavaly tavasszal és ősszel, hogy garantálja a középrétegek jóléti juttatásait, sőt ha úgy adódik, növeli azokat. A rendszerváltás óta a második költségvetési válságot éljük át, miközben nő a szegénység, az alul lévőknek folyamatosan csökken az esélyük a fölzárkózásra.

Ottilia ezt jól sejtette, de e felismerésre 1990 után sem volt kereslet. Ebben is szürreális jelenség volt, amennyiben Magyarországon a valósággal, az érte viselt magánemberi és közösségi felelősséggel kendőzetlenül szembenézni maga a szürrealitás. Félő, hogy ma is az.

Ezt az írást bizonyára fölöslegesen érzelgősnek és okoskodónak tartaná. Tíz éve halott. Hiányzik. Nemcsak nekem, mindenkinek. Még ha a legtöbben nem is tudnak róla.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.