Fodor Gábor után Kóka János gazdasági miniszter is bejelentette: elindul a Kuncze Gábor visszavonulása miatt megüresedő szabaddemokrata elnöki posztért. A pártba csak tavaly januárban belépett politikus az SZDSZ taglétszámának és szervezeteinek, valamint támogatottságának megduplázását ígéri.
Magyar Narancs: Miért hezitált eddig?
Kóka János: Három feltételnek kellett teljesülnie. El kellett készülnie a párt állapotát vizsgáló felmérésnek, aztán a programnak, amely túllép a megszokott kliséken. Végül kiderült az is, hogy van elég akarat, elszántság a pártban, hogy alapvetően változzunk. Ráadásul megvan a jelöltséghez szükséges támogatásom, és biztató, hogy a programomat a budapesti vezetők háromnegyede, a megyei vezetők kétharmada támogatja, sőt a frakcióban is megvan a többsége. A párt számára meghatározó értelmiségiek közül is sokan kiálltak mellettem. Ezek után nem kérdéses, hogy elindulok.
MN: Az nem feltétlen előny, hogy épp az eddigi, részben távozó pártvezetés kijelölt utódjának tűnik.
KJ: Az eddigi pártvezetőket mi magunk választottuk. Õk kaptak többséget, ha tetszik, ők voltak a legjobbak. Ha most a legjobbak közül sokan bennem látják a megújulás esélyét, elhiszik, hogy képes vagyok dinamizálni a pártot, képes vagyok új embereket, fiatalokat vonzani a párthoz, akkor ez nekem rendben van.
MN: Sikeres üzletemberi, ám viszonylag rövid politikai, és még annál is csekélyebb, alig egyéves SZDSZ-es múlttal a háta mögött mi motiválja, hogy egy kis párt élére álljon?
KJ: Lehet, hogy az SZDSZ kicsi, de az általunk képviselt idea nagy. 1989-ben ennek a pártnak volt a legjobb forgatókönyve, és szerintem ma is neki van. Akkor a liberális politikusok igazi sztárok voltak, mert tudták, hogy mit akar az ország: rendszerváltást. Most is kezdünk valami új dolgot felismerni. Magyarország ma nem a konzervatív-szocialista tengely mentén szakad, hanem a kudarc és a siker mentén. Az ország egyik fele megy előre, a másik fele viszont nem tud kitörni a saját tehetetlenségéből. Õk a Kádár-korszak igazi áldozatai. Nem tanultak meg hinni, akarni, küzdeni önmagukért. Itt van az SZDSZ-nek tennivalója.
MN: A győztesek és a vesztesek?
KJ: Inkább a kudarc kontra siker. A Fidesz a panaszkultúrát táplálja, áltatja a csalódott, keserű embereket, hogy megoldja helyettük a gondokat. Ezt cinizmusnak tartom. A szocialisták jóhiszeműen mindig segíteni akarnak, akkor is, ha tudják, hogy csak nagyon ritkán sikerül. Ahelyett, hogy az öngondoskodásra, a felelősségvállalásra bátorítanának. Szerintem a leginkább az segít, ha az önállóság kultúráját tápláljuk. Senki sem képviseli ma Magyarországon a tehetséget, a sikeres világot, pedig az elmúlt tizenhat évben ez vitte a hátán az országot, és biztosította a fejlődést, tette lehetővé a kelet-közép-európai államok között egyedülálló gazdasági növekedést. Ez még akkor is igaz, ha az utóbbi időben ez a lendület megtört. Meggyőződésem, hogy ennek az újraindítása az SZDSZ feladata.
MN: És ehhez önnek kell vezetnie azt a pártot?
KJ: Minden generációnak megvan a maga politikusa. Tizenhét évvel ezelőtt az SZDSZ nagy csapata tudta, hogy mi kell az országnak: szabadság. Csakhogy ez ma már triviális. A fiatalabb nemzedékek ennél többet akarnak: sikert. Szükség van egy más jellegű világlátásra is, és ez az, amit behozhatok az SZDSZ-be. Az meg kifejezetten előny, hogy a gazdasági életből érkeztem, a pragmatizmus sokat segíthet egy párt működtetésekor. A döntéshozatal és a stratégiaalkotás egy demokratikus folyamat eredménye, de utána a pártapparátust üzemeltetni kell. Valakinek ezt a pártot jövőképessé kell tennie! A recept ismert: ha mindennap korán kelünk és késő estig tesszük azt, amit a sikeres pártok tesznek, akkor előbb-utóbb mi is sikeresek leszünk.
MN: Ebből nem nehéz kihallani az ellenfél kritikáját.
KJ: A saját receptemről beszélek. Nem elég a kamerák elé állni és jókat mondani. Kemény munkával, apró lépésenként kell növelni a párt hitelét. Az üzleti életben is így működik.
MN: Mit mond az audit, milyen állapotban van az SZDSZ? Tényleg csak Budapesten létezik?
KJ: Létezik vidéken is. Persze millió a probléma, elsősorban a működéssel, a szervezettséggel. Kicsik vagyunk, de él az igény a sikerre. Ma körömszakadtunkig védjük a szabadságot, a jogállamot és a demokratikus alapintézményeket. Ez szükséges, de nem elégséges ahhoz, hogy az SZDSZ újra sikeres legyen. Meghatározó politikusaink egy része azt gondolja, elegendő visszatérni rendszerváltáskori értekeinkhez. Ez tévút lenne. A most felnövő új generációnak ez már nem nyújt érdemi fogódzót. Új ideákkal kell megjelenni, amelyek képesek életben tartani a reformokat, amelyek elmondják, hogy milyen legyen az új iskola, egyetem vagy kórház. Ha van friss gondolat, akkor lesz erre fogékony szimpatizáns is. Szerződést, mérhető eredményt ajánlok a pártnak: dolgozzunk együtt, és akkor 2009-re megduplázzuk az aktív tagok és a csoportok számát.
MN: Az SZDSZ jelenlegi támogatottsági adatai mellett ez nem tűnik egyszerűnek.
KJ: Egy eredeti, friss és innovatív párt tudhat vonzó lenni. Optimista vagyok, mert minden mérés azt mutatja, hogy ez a párt eredményesen tudna megszólítani körülbelül húszszázaléknyi szavazót. Ma ebből hat-hét százalékot hozunk el. Középtávon, ha van új mondanivaló és ütőképes szervezet, tartósan a tíz-tizenöt százalék körül lehet az SZDSZ.
MN: Ez ideológiaváltást is jelent?
KJ: Nem, inkább az eredeti felfrissítését. A liberális alapértékek világos gerincet jelentenek, az SZDSZ sikereket ért el abban, hogy Magyarországon a parlamentáris demokrácia intézményrendszerét mérvadó politikai erő nem vonhatja kétségbe, és senki sem kezdhet közjogi ámokfutásba. Ez a szerep a liberálisokra vár ezután is, de emellé oda kell tenni a gazdaság- és a társadalompolitika elemeit is. A "jövőképes" gazdaságpolitika terén nincs versenytársunk, mert a szocialisták és a konzervatívok is az államtól várják a problémák megoldását. Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy a szabad, öngondoskodásra képes, döntéseiért felelősséget vállaló polgár teljesítheti ki az Adam Smith-i eszményt és vezethet a nemzet jólétéhez. Ezt konzekvensen, bár nem elég látványosan képviseljük. Nálunk világos ideológiai alapja van, hogy miért támogatjuk a privatizációt, miért gondoljuk azt, hogy kisebb, olcsóbb, de hatékonyabb és jobb szolgáltatásokat kínáló államra van szükség, hogy elfogadhatatlan számunkra a pártfinanszírozás jelenlegi rendszere, hogy miért kell a közpénzügyeket sokkal szigorúbban és átláthatóbban szabályozni. Egyáltalán, hogy mit jelent számunkra az, hogy kapitalizmus. Ezekben a témákban az SZDSZ sokkal kevésbé jelenik meg a nyilvánosság előtt, mint ahogy kellene. Felszínesnek tartom azt a kritikát, hogy a párt kiürült ideológiailag, és változtatásra van szükség. Az alapideológiával nincs baj. Praktikusan működő gazdaság-, társadalom- vagy kultúrpolitikát is lehet építeni a vegytisztán liberális ideológiai alapokra.
MN: Mihez kezdene a már leszakadtakkal vagy leszakadófélben lévőkkel?
KJ: Nekik nem cinikus látszatmegoldásokat, hanem a felemelkedés valódi esélyét kell kínálni. A felelős, öngondoskodásra képes polgárokra épülő társadalom képes és akar felelősséget vállalni azokért is, akik önhibájukon kívül kiszorultak a versenyből. A siker és a gyarapodás a társadalom eszköze ahhoz is, hogy a romákon, fogyatékosokon, reménytelen élethelyzetben lévőkön érdemben segíteni tudjunk.
MN: A felemelkedéshez kapitalista körülmények között tőke kell.
KJ: Tőke is kell. És szabad gazdálkodási környezet, valamint verseny, fair szabályokkal. Kell még vállalkozói jogbiztonság, és kellenek jó iskolák, a szolidaritás valódi és erős intézményei. Nekem az tetszik a mai világunkban, hogy a versenypálya nyitott, szinte bárki ott állhat a rajtvonalon. Bárki tudhat gyarapodni, ha szorgalmas, ha tanul, ha elsajátít néhány olyan alapképzettséget, mint az informatika, a nyelv vagy a gazdálkodás fortélyai. A világ rettenetesen sok pénzt ölt már bele a szegénység fölszámolásába, de alig van siker. Kerestük mindig a szegénység okát, mitől szegény valaki, mit tegyünk vele. De ez nem vezetett eredményre. Azt mondom, hogy fordítsuk meg a problémafelvetést, és vizsgáljuk meg, mi a jólét oka, mitől gyarapodik valaki. Mitől gazdagodik egy nemzet? Tudjuk, mi vezet ehhez, az öngondoskodás, a döntéseinkért, önmagunkért, családunkért való felelősségvállalás. Az SZDSZ dolga táplálni, erősíteni a siker, az önállóság új kultúráját. A sikertelenség nem örökös fátum, senki sincs örökre reményvesztettségre kárhoztatva.
MN: Gyurcsány Ferenc Szembenézés című dolgozatában jobbközép pártként utalt az SZDSZ-re. Ön hogyan definiálná a pártját?
KJ: Liberális párt. És pont. Ha meg mindenképp öndefiníciót kéne adnom, akkor magamat inkább konzervatív liberálisnak tartom. De nem fogok abba a hibába esni, hogy folyamatosan a jobb-bal tengelyen, vagy ami még rosszabb, az MSZP-től és a Fidesztől való távolság tekintetében határozzam meg magunkat.
MN: Sokféle információ jelent meg az ön és a kormányfő megromlott kapcsolatáról. Nem csak kampányfogás ez, javítandó az elnökjelölti esélyeit?
KJ: Ha nem emelkedett volna az SZDSZ jövőjéről szóló beszélgetések fontos témájává, akkor még szórakoztatna is, hogy időről idő-re felmerül ez, majd ennek az ellenkezője. A személyes viszonyunk jó volt és most is épp olyan jó, de liberalizmust nem tőle tanulnék.
MN: Elnökké választása esetén mi lesz a koalíció sorsa? Vannak olyan sarokpontok, amelyek hiányában inkább nem kormányozna?
KJ: A számomra tökéletes kormány nyilván liberális miniszterekből állna, de demokráciában a koalíció a legkisebb rossz választásának képessége. Optimista vagyok a koalíciót illetően. A reformok elindultak, a kormányfő elkötelezett. Az SZDSZ a reformer miniszterei mögött áll, még akkor is, ha néha nagyon nehéz szembenézni az átalakítások okozta érdeksérelmekkel. A koalíciós partnerrel nagy viták vannak, de haladunk előre a reformokkal. Ha ez megváltozna, akkor az SZDSZ is változna. De ettől most nem tartok. Sokra értékelem az ésszerű kompromisszumokat.
MN: Az egy és a több biztosító között mi a kompromisszum? A másfél?
KJ: Mit jelent a több-biztosítós rendszer? Alapvetően versenyt, nélküle valóban kérdéses lenne a reform folytatása. De több-biztosítós rendszer elvben az is, ahol egy alapbiztosító mellett több kiegészítő biztosító működik. Sok még a tisztázandó kérdés. Például nem világos, hogy hol húzzuk meg a határt az alapszolgáltatások esetében. Aztán: kötelezővé tesszük egyáltalán a biztosítóválasztást, vagy sem? Most annyit érdemes leszögeznem, hogy hiszek a versenyben. Az alap- és a kiegészítő szolgáltatások versenyében is. A saját területemet jól ismerem, hosszasan tudok érvelni amellett, hogy az MVM-et, a Postát, a Szerencsejáték Rt. kisebbségi részesedését, az FHB-t és egyéb állami jószágokat, az ÁAK-tól a Volánig és a MÁV különböző üzletágaiig miért lenne jobb magánkézbe adni. Meg tudom mutatni magyar és nemzetközi példákon, hogy mitől lenne hatékonyabb és mitől lenne kevésbé korrupt, mint ha állami kezelésben marad. De ha ezek közül egyik vagy másik nem sikerül, akkor az nem jelent kényszert a koalícióból való kilépéshez.
MN: Milyen a viszonya a szocialisták gazdasági holdudvarával? Gondolunk itt Puch Lászlóra.
KJ: Semmilyen viszonyom sincs Puch Lászlóval, a pártpénztárnokkal. Viszont ő a gazdasági bizottság szocialisták által delegált elnöke, ilyen módon van közöttünk munkakapcsolat. Egyébként értem, hogy mit kérdez. Magyarországon a versenyképesség egyik legfőbb akadálya az állam és a politika átláthatatlan működése. A kezdetektől velünk van egy gond, ez a pártfinanszírozás tarthatatlan problémája. Álságos és hazug a rendszer, ezt mindenki tudja. A pártok sok pénzt költenek a választási kampányokra, reklám- és médiaszakértők szerint nagyságrenddel többet, mint amennyit a törvény megenged. Ameddig ezt nem tesszük rendbe, addig nem beszélhetünk hitelesen a kisemberek jogkövető magatartásáról, a feketegazdaság felszámolásáról, a vállalkozói körben tapasztalható anomáliák megszüntetéséről. Ehhez szükség volna egy világos pártfinanszírozási törvényre; közpénzügyi törvényre, amely átfogóan és rendkívül szigorúan szabályozza a pártok gazdálkodását. Emellett még sok minden szolgálhatná a közélet tisztaságát. Olyan eszközök, amelyek kockázatossá tehetnék a túlzott populizmust. Például független audittestület értékelhetné a pártok választási programjait, a holland mintának megfelelően. A jegybank és a számvevőszék is részt vehetne ebben az elemzésben. Annak is híve lennék, ha érdemi auditorkontroll előzné meg a költségvetési törvényjavaslatok benyújtását. Ezek együttesen jelentősen tisztítanák, fehérítenék a közéletet. Azonnal tapasztalható volna jótékony hatása a versenyképességre.
MN: Tekinthető ez közvetlen politikai célnak?
KJ: Sarokpont. Nagyon hangsúlyos része az elnökjelölti programomnak.
MN: Mi lesz, ha veszít?
KJ: Nem gondolkodom ilyen opción.
MN: És ha nyer? Otthagyja a minisztériumot?
KJ: A kérdés csak április elseje után lesz aktuális. Az SZDSZ-nek egyébként az az érdeke, hogy a kormányon belül minél több legyen a liberalizmus.
MN: Győzelme esetén tud vagy egyáltalán akar kiegyezést ajánlani az ellenfélnek?
KJ: Élni akarok azzal a lehetőséggel, hogy engem nem terhelnek az elmúlt tizenhét év konfliktusai. Nincs ellenségem, vagy olyan ellenfelem, aki miatt háttéralkukat, megállapodásokat kéne kötnöm. Mindig teammunkában gondolkodom, a javasolt programom integráló, abban mindenkinek helye van, ha tudja támogatni.
MN: Ugyanakkor nyilván nem mellékes, hogy az SZDSZ élesen két táborra szakadt, amit jól reprezentál a két elnökjelölt személye is. Hogyan oldaná fel az évtizedes konfliktust?
KJ: Sokan gondolják, hogy valami elszakadt ebben a pártban, mint ahogy elszakadt a magyar társadalomban is. A generációmnak azonban éppen az a nagy előnye, hogy nem volt ott az "ősbűn" fogantatásánál, tehát sokkal inkább tudhat hidat verni a két oldal között. Egyébként nem látok politikai vagy ideológiai szakadást, nem látok olyan mély érdekkülönbségeket, amelyek ezt a pártot szétszakítanák, ha a küldöttek engem választanak pártelnöknek.
