Több hónapot is várni kell a lejárt okmányok cseréjére a budapesti kormányablakoknál

  • narancs.hu
  • 2022. április 19.

Belpol

A G7 számításai szerint 350 ezer személyi igazolvány és 280 ezer vezetői engedély cseréje maradhatott el.

Elég hosszú várakozásra számíthat az, aki Budapesten szeretne időpontot foglalni személyi igazolvány megújítására a kormányablakoknál – írja a G7. Míg korábban egy-két héten belül lehetett szabad időpontot találni,

ma már akár két hónapot is várni kell egy olyan ügy elintézésére, amely egyébként állampolgári kötelesség.

Bár van arra is lehetőség, hogy időpontfoglalás nélkül, nyitvatartási időben keressük fel a kormányablakok egyikét,, ehhez azonban jellemzően szabadságot kell kivenni, ráadásul a siker így sem feltétlenül garantált, egyáltalán nem biztos, hogy el is tudjuk intézni hosszas várakozás mellett az ügyet.

A G7 szerint a hosszadalmas várakozás fő oka az, hogy a koronavírus 2020. februári hazai megjelenése óta – a 2020. június közepe és november eleje közötti hónapokat leszámítva – folyamatosan járványügyi veszélyhelyzet van érvényben Magyarországon, ennek pedig az is a része volt, hogy a lejáró okmányok érvényességét meghosszabbították a járványügyi intézkedések végét követő 120 nappal. Ez jelenleg június 1-ig van érvényben.

Változás azonban, hogy a személyazonosító okmányok, így a személyi mellett a vezetői engedély és az útlevél érvényessége 2022. június 30. után nem hosszabbodik meg, ha azok május 31-ig lejárnak. Ezért gondot jelenthet a kormányablakoknál, hogy a következő hónapokban 350 ezer embernek kell lecserélnie a személyazonosító okmányait.

A lap számításai szerint a 350 ezer személyi igazolvány mellett 280 ezer vezetői engedély cseréje maradhatott el a koronavírus megjelenése után bevezetett rendkívüli intézkedések óta, így becslésük szerint 630 ezer okmányt kellene cserélni.

Bár az okmányok lejárati határidejét kitolta a kormány, ez csak belföldön érvényes.

A diákigazolványokat illetően az Oktatási Hivatal honlapján az olvasható, a 2019/2020-as tanév matricái a veszélyhelyzet végig, 2022. június 30-ig érvényesek.

(G7)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.