Több száz tanárszakos egyetemista áll ki a sztrájkjogért harcoló pedagógusok mellett

  • narancs.hu
  • 2022. február 21.

Belpol

Szolidaritást vállalnak azokkal a tanárokkal, akik az elmúlt napokban polgári engedetlenségi akcióba kezdtek.

Három nap alatt több mint 670 tanárszakos hallgató írta alá azt a szolidaritási nyilatkozatot, amellyel a sztrájkjogért harcoló pedagógusok mellett állnak kiírja az Eduline. 

A hallgatók szerint olyan kérdések vetődnek fel az egyetemi évek alatt, hogy 

  • milyen közoktatás vár rájuk,
  • milyen világba csöppennek majd tanárként,
  • és egyáltalán szeretnének tanárként elhelyezkedni?

Elmondásuk szerint ezekre a kérdésekre a kormány sztrájkrendelete után még nehezebb választ adni. Mint ismert, a rendelet előírja, hogy sztrájk alatt is meg kell tartani a tanórák többségét, és gyerekfelügyeletet is biztosítani kell az intézményekben, ezzel kvázi ellehetetlenítik a munkabeszüntetést. A pedagógus-szakszervezetek szerint a rendelet alaptörvény-ellenes, ezért – ha kell – nemzetközi bíróság elé viszik az ügyet. Mindeközben több fővárosi és vidéki iskolában akcióztak múlt héttől kezdve a tanárok: úgy tiltakoztak a sztrájkrendelet ellen, hogy egy-egy napra polgári engedetlenség keretében megtagadták a munkát.

A tanárszakos egyetemisták nyilatkozatukban azt írták, szeretnének szolidaritást vállalni azokkal a tanárokkal, akik az elmúlt napokban polgári engedetlenségi akcióba kezdtek.

Támogatjuk őket abban, hogy az alaptörvényben foglaltaknak megfelelően élhessenek a sztrájk megszervezésének és az abban való részvételnek a jogával."

Szolidaritásukról önállóan döntöttek, nyilatkozatuk nem áll összefüggésben sem egyetemeikkel, sem a gyakorlóiskoláikkal, sem a szakszervezetekkel – tették hozzá.

(Eduline)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.