Tordai Bence beelőzte Kálmán Olgát a Republikon Intézet szerint

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 15.

Belpol

A Telex tette közzé a közvéleménykutató szeptemberi vizsgálatának adatait Budapest 4. számú választókerületéről.

A Telex beszámolója szerint a lap birtokába került a Republikon Intézet által végzett közvélemény-kutatás Budapest 4. számú választókerületéről. A szeptember 8–9-i adatfelvétel során 800 embert kérdeztek meg az intézet munkatársai, így az eredmény Budapest 4. számú választókerületének felnőtt lakosságára nézve reprezentatív a kutatóintézet közlése szerint. A hibahatár, mint írják, +/- 3,2%.

A felmérés alapján az látszik, hogy Tordai Bence, a Párbeszéd jelöltje 41 százalékos támogatottsággal bír a biztos előválasztók körében, ezzel pedig 7 százalékponttal vezet a DK-s Kálmán Olga előtt, akire 34 százalék szavazna az ellenzéki előválasztáson.

A Telex cikke szerint a felmérés arra is irányult, hogy a budai, II–III. kerületi választókörzetben milyenek a politikai erőviszonyok. A kapott adatok értelmében ebben a választókerületben az ellenzéki összefogás támogatottsága magasabb, mint a kormányzó pártoké: a teljes népesség körében 14, a pártválasztók között pedig 15 százalékkal erősebb az ellenzéki összefogás. 

Ami az egyéni választókerületi jelölteket illeti, mind Kálmán Olga, mind pedig Tordai Bence csaknem 20 százalékponttal vezet a Fidesz–KDNP jelöltje, Gór Csaba előtt a Republikon Intézet adatai alapján.

Mint írják: a jelenlegi fideszes önkormányzati képviselő Górt egyedüli jelöltként Kálmán 50, míg Tordai 51 százalékkal győzné le a mostani adatok alapján. Gór Csaba a DK-s jelölttel szemben 33, a Párbeszéd, MSZP, Momentum és az LMP, valamint a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom által is támogatott Tordaival szemben 31 százalékot szerezne most a Republikon-adatok értelmében.

A miniszterelnök-jelöltek támogatásáról a biztos előválasztók körében az derült ki a felmérés alapján, hogy Karácsony Gergely a legnépszerűbb induló, rá 36 százalék szavazna. Karácsonyt Dobrev Klára követi 20 százalékkal, a harmadik helyen Márki-Zay Péter áll 13 százalékkal. Ebben a választókerületben Jakab Péter 5, míg Fekete-Győr András 4 százalékot kapna jeln felmérés alapján.

A Telex cikke emlékeztet rá, a II–III. kerületi egyéni országgyűlési választókerületben tavasszal már végzett reprezentatív kutatást a Republikon, ám akkor még eléggé mások voltak az erőviszonyok. Akkor Kálmán Olga vezetett 22 százalékkal, Tordai Bence 17, az időközben visszalépett momentumos jelölt, Berg Dániel pedig 8 százalékon állt. Márciusban a megkérdezettek 53 százalék nem tudott vagy nem akart válaszolni, a szeptemberi adatfelvételkor a versenyben maradt két jelölt neve mellett már csak 25 százalék volt a nem válaszolók aránya.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.