Török Gábor: 2010 óta az ellenzék eddigi legkomolyabb lépése az előválasztás

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 30.

Belpol

Enélkül semmi esélyük nem lenne – véli az elemző.

A pártok megállapodhattak volna tárgyalóasztal mellett is a körzetek elosztásáról, de akkor az lenne a kritika tárgya, hogy nem hagytak beleszólást az ellenzéki választóknak a folyamatba – nyilatkozta Török Gábor a Nyugat.hu-nak.

A politológus úgy véli, ha az ellenzék az együttműködés és az ahhoz kitalált előválasztás nélkül indulna a választáson, akkor semmi esélye nem lenne. Így a semminél biztos több. 

Arra a kérdésre, hogy az előválasztás eredménye mennyiben alakíthatja át a politikai rendszert, Török azt válaszolta: a pártrendszerre komoly hatása lehet, hiszen lesznek ellenzéki pártok, amelyek sokkal erősebben jönnek ki belőle, mint riválisaik.

Az elemző szerint „a nagy kérdés az, hogy mekkora lesz a veszteség, azaz az ellenzéki szavazók hány százaléka nem követi majd a pártok megállapodását. Jelenleg úgy látszik, hogy a Fidesz és a nem-Fidesz versenyében ennek nem lesz döntő jelentősége, de még sok minden történhet, amely megemelheti a csalódott, dezertáló ellenzéki szavazók számát.”

Török Gáborral április végén beszélgettünk a választásról, előválasztásról, a Jobbik erősödéséről és a miniszterelnök-jelöltekről. A teljes interjút ide kattintva olvashatják el:

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.