Török Gábor: Az előválasztás részvétel szempontjából mindenképpen siker

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 30.

Belpol

A politikai elemző szerint kedvez a Fidesznek, ha az első fordulót Dobrev Klára nyeri.

Török Gábor volt a vendége a Telex élő politikai műsorának. A politikai elemző a műsorban arról beszélt, hogy az előválasztás részvétel szempontjából mindenképpen siker, de szerinte a Fidesz muníciót kaphat az ellenzéki jelöltek egymás elleni támadásaiból.

A politológus szerint kedvezhet a Fidesznek, ha az első fordulót Dobrev Klára nyeri, a Fideszben ezt a forgatókönyvet „lottóötösként” értékelik. Török hozzátette: van olyan fideszes beszélgetőpartnere, aki szerint ezzel az eredménnyel Orbán Viktor már meg is nyerte a 2022-es választást.

Jakab Péterről Török azt mondta, hogy a végén megbicsaklott a kampánya, ellenben Márki-Zay Péter szerinte jól taktikázott azzal, hogy az „ellenzéken belüli belső ellenzéki” szerepet vett fel.

Török szerint, ha  a második fordulóban hárman maradnak (Dobrev, Karácsony, Márki-Zay is), akkor szinte biztosan Dobrev nyer, ha viszont a második és a harmadik helyezett megállapodik arról, hogy egyikőjük (valószínűleg Márki-Zay) visszalép a másik javára, akkor újra nyitottá válik a verseny, és Karácsony Gergely válik az esélyessé Dobrevvel szemben.

 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.