Továbbra is budapesti címen működik hivatalosan az orosz kémbank

  • narancs.hu
  • 2023. november 11.

Belpol

Moszkva mellett van megadva a magyar főváros központként, miközben nem tudni, mi lesz a magyar állam benne álló 74 milliárdjával.

A Nemzetközi Beruházási Bank honlapján ma is a magyar főváros szerepel egyik központként – szúrta ki a Népszava. Azért érdekes ez a fejlemény, mert az ukrajnai háború – és némi amerikai nyomás – miatt többek közt Magyarország is kiszállt a pénzintézetből. A honlapot ehhez képest nem frissítették, továbbra is Budapest és Moszkva szerepel ott központként, előbbinél a Fő utca 1-es cím, miközben azt sem tudni, mi lett a magyar állam 74 milliárd forintjával, ami benne van a bankban.

A Vlagyimir Putyin elnök által létrehozott IIB-t az orosz invázió kezdete óta sorra otthagyták az európai tagok. Szlovákia, Csehország, Románia és Bulgária után utolsó EU-s tagállamként Magyarország szállt ki.

A cseh és a szlovák fél a magyarral szemben válaszolt a bent ragadt pénzt firtató kérdésekre: azt, hogy Prága és Pozsony is kemény csatákra számít a pénzeiért.

A magyar kormány hallgat erről, ahogyan hallgat arról is, szerintük miből fizeti majd vissza a bank a forintbefektetőket célzó kötvényei után járó összesen 23 milliárd forintot. Ráadásul az is lehet, hogy döntéseivel a kormány még nehezebb helyzetbe hozta magát: az áprilisi kormányrendelet szövege szerint rögtön megszűnt az ország kormányzótanácsi képviselete, ezzel pedig maga rontotta az esélyeit. A törvény szerint ugyanis „Bank és a Kilépő Tag közötti kölcsönös kötelezettségek elszámolásának mechanizmusát a Kormányzótanács hagyja jóvá”, azaz a kormányzótanácsi tagság azonnali felmondásával Magyarország elvileg erről a lehetőségről mondott le.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.