Trócsányi László a Narancsnak: „Orbán kiállt mellettem, amíg lehetett”

Belpol

Tisztességtelennek tartja, ahogy az Európai Parlament jogi bizottsága elkaszálta biztosi jelöltségét, de örül, hogy Magyarország végül megkapta a bővítési portfóliót. Trócsányi László korábbi igazságügyi minisztert megkérdeztük nagy projektje, a közigazgatási bíráskodás visszavonásáról is.

A Magyar Narancs friss, csütrötökön megjelenő számában interjút közöl az Európai Parlament ellenállásán elbukott magyar biztosjelölttel, Trócsányi Lászlóval. a volt igazságügyi miniszterrel, aki részletesen beszélt arról is, hogy taktikázik a miniszterelnök az uniós pályán.

Ízelítő az interjúból:

Magyar Narancs: A Le Figarónak nyilatkozta, hogy Ursula von der Leyen megválasztott bizottsági elnök eleve nem értett egyet az ön biztosi jelölésével. Ezt miből szűrte le?

Trócsányi László: Bár ezt expressis verbis senki nem mondta nekem, kezdettől az volt a benyomásom, hogy biztosi jelöltségem problémát, gondot okozhat. Voltak olyan momentumai az eljárásnak, amelyekből éreztem, hogy a jelöltségem nem egyértelmű. Különös dolgok történtek például az EP jogi bizottságában, a JURI-ban.

false

 

Fotó: Németh Dániel

 

Első körben 8-8 arányban szavaztak a pénzügyi érdekeltségeimet bemutató dokumentumról, és azt a tájékoztatást kaptam, hogy csak az ügyvédi praxis szüneteltetéséről kell kiegészítő információt adnom. Azt gondoltam, az ügy le van zárva, mégis újranyitották a dossziémat. Amikor megkaptam a szót a bizottság előtt, az egyik hozzám kérdést intéző képviselőt annyira nem érdekelte, mit mondok, hogy bár nem értett franciául, nem is hallgatta a fordítást a válaszom alatt. A döntés előre megszületett.

MN: A Von der Leyennel való személyes találkozáskor érzett ilyesmit?

TL: Nem, inkább az utólagos gesztusok hiányából érzem úgy, ő tudhatta, hogy a jelöltségemmel gond lehet.

MN: Ugyanakkor a megválasztott elnök önre osztotta a bővítési portfóliót, amelyet a magyar kormány ambicionált.

TL: Ez vitathatatlan, és komolyan készültem is a pozícióra, de most már tovább kell lépni.

MN: Jogi lépéseket is kilátásba helyezett a JURI döntése ellen. Ezeket meglépte már?

TL: Megfontolom, hogy tegyek-e jogi lépéseket – ezt mondtam. Még mindig nem kaptam meg az EP-től az eljárás során keletkezett dokumentumokat. Egyelőre a papírokra várok, ezt követően tudok döntéseket hozni.

(...)

MN: Önnel egyébként egyeztette a kormány, hogy elállnak a különálló közigazgatási bíráskodás tervétől?

TL: A törvény májusi felfüggesztéséről tudtam, a mostani visszavonást már nem kellett velem egyeztetni. Egyébként normális döntésnek tartom, hogy ha a magyar igazságszolgáltatás folyamatosan politikai viták tárgya, akkor ne nyissunk újabb frontokat. Tanulságos történet volt.

MN: Kudarcként éli meg, hogy nem sikerült átvinni a közigazgatási bíróságokat?

TL: Igen, ezt ki merem mondani. Ebből írtam a kandidátusi értekezésemet, és eleve az én kezdeményezésem volt, nem a miniszterelnöktől jött. Most egy másféle módosítás jön, de ki tudja, mit hoz az élet? 1949-ben szüntették meg a Közigazgatási Bíróságot. Most újra előhoztam a témát, lehet, hogy egyszer – ha nem is az én életemben – még megvalósul.

Trócsányi arról is beszélt, hogy látja, maradhat-e az Európai Néppártban a Fidesz, jó ötlet-e összefogni Salviniékkel, és mi vár rá azok után, hogy nem lesz európai biztos, ez visszalépés-e a miniszteri feladatkörhöz képest. A részletekért keresse a friss Magyar Narancsot vagy fizessen elő rá itt:

Magyar Narancs

Nagyon sokat hoz! Fizessen elő, és ajándékba parádés kedvezményeket nyújtó Magyar Narancs olvasókártyát küldünk! Részletek Előfizetés-vásárlásáról azonnal e-mailes visszaigazolást küldünk Önnek. Ajánlatunk csak belföldi előfizetés esetén érvényes. Külföldi kézbesítési cím esetén lapunkat megrendelheti a hirlapelofizetes [at] posta [dot] hu e-mail címen. A Magyar Narancs digitális változata olvasható okostelefonon, tableten, személyi számítógépen, és a vasalón is dolgozunk!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”