Ügyfélbaráttá teszik a vendégmunkások ügyintézését

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 17.

Belpol

800-1000 vendégmunkás jön havonta Magyarországra.

Sorra hozza a kormány azokat az intézkedéseket, amelyek azt szolgáljék, hogy szélesre tárhassa Magyarország kapuit a harmadik országbeli, például távol-keleti vendégmunkások előtt. Korábban elfogadták azt a novembertől hatályba lépő új törvényt, amely a harmadik országból érkező vendégmunkások foglalkoztatását könnyebbé teszi . A jogszabály szerint a vendégmunkások ezzel akár 2 éves tartózkodási engedélyhez is juthatnak, összevont munkavállalási és tartózkodási engedélyüket az idegenrendészeti hatóság állítja ki.

A kormány mindezek után épp most érezte szükségét annak, hogy hatékonyabbá tegye az idegenrendészetet – írjaNépszava. A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet alapján úgy alakítják át az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságot (OIF), hogy gyorsabbá váljon az ügyintézés. Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságon belül létrehoznak majd egy új, Központi Regionális Igazgatóságot. Ennek az új, központi szervnek az lesz a feladata, hogy az egyes, regionális idegenrendészeti igazgatóságok között szükség esetén elossza az ügyeket.

Bár a kormányrendelet azt nem részletezi, hogy pontosan milyen ügyek szétosztásáról van szó, a Népszava szerint biztos, hogy ide tartoznak a vendégmunkások eljárásai is. A lap a területre rálátó forrása szerint minden bizonnyal a regionális igazgatóság tehermentesítése a szeptember elsejétől hatályba lépő rendelet célja.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint folyamatosan növekszik a Magyarországra érkező külföldi munkavállalók száma, a jelek szerint pedig a kínai akkugyárak miatt a kormány még több érkezőre számít.

2023 tavaszán 81 ezer külföldi dolgozott Magyarországon, a munkaerőkölcsönzők szerint ez a szám havonta 800-1000 fővel nő.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."