Új megnevezést kaphat a Köztársasági Elnöki Hivatal

  • narancs.hu
  • 2023. április 13.

Belpol

Sándor-palotaként kellene majd hivatkozni Novák Katalin hivatalára.

Tovább folytatódik a magyar állam és a közjogi rendszer átnevezési programja. Egy társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint

a Köztársasági Elnöki Hivatal új neve "Sándor-palota" lenne

írja a K-Monitor.

A tervezetben azt írják: "A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 17. § (1a) bekezdés a) pontjában a »Köztársasági Elnöki Hivatal« szövegrész helyébe a »Sándor-palota« szöveg lép." Illetve azt, hogy "A köztársasági elnököt feladatainak ellátásában hivatal segíti. A köztársasági elnök hivatalának elnevezése Sándor-palota."

Nehezen érthető, miért szükséges ez a módosítás. Bár a korábbiakra sem volt ésszerű magyarázat, lásd.: vármegyék és főispánok...

Magyarország hivatalos megnevezésében egy ideje már nem szerepel a köztársaság szó, Novák Katalin titulusa továbbra is köztársasági elnök, vagyis majdnem mindegy elvileg, hogy miként nevezik a hivatalát.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Gyúlnak a fények

  • - minek -

Szép számmal akadnak olyanok a popvilágban, akiknek tinédzserként hull az ölükbe a világhír, míg mások hosszú időn át, sok kitérővel küzdenek meg a sikerért, s ha látszólag későn rajtoltak is, mégis mindig akkor érnek oda a célhoz, amikor kell.

Kabuki Kőbányán

  • Kiss Annamária

A 19. századi Japán egyik leghíresebb írója, IV. Namboku Curuja kabuki színműve nyomán Silviu Purcărete a román nyelvű Radu Stanca Nemzeti Színházban 2018-ban rendezte meg ezt az előadást, hogy még abban az évben elnyerje vele a román színházi szövetség (UNITER) díját, három kategóriában is.

Utcazene

Mint egy hatásvadász romantikus szimfónia, a BMC Ligeti-fesztiválja is a végére tartogatta a nagy csúcspontokat. (Az első beszámolónkat lásd: Haj, ifjúság, Magyar Narancs, 2023. június 1.) A Ligeti találkozik Kurtággal című koncertet Pierre Charial produkciója nyitotta. A 80 éves, hórihorgas, mutatványosra emlékeztető kintornás még Ligetivel dolgozta ki a mester jó néhány darabjának átiratát.

Megkérték Gyulát

„Hivatali visszaélés miatt feljelentést teszek, mert két tanú egybehangzó állítása szerint hamis tanúzással akart a NER engem és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest »lecsukatni«” – ezt írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalára, miután a hvg.hu a nyomozati iratokat idézve megírta, Fidesz közeli macherek („üzletemberek”) és politikusok hogyan akarták lejáratni Bajnai Gordon volt miniszterelnököt és Budapest jelenlegi városvezetését.

A majdnem szentté avatott ember

Két évvel ezelőtt az azóta megboldogult Transindex.ro munkatársaként interjút készítettem Böjte Csabával. Az interjúban Böjte az abúzusokat szenvedett és a traumát feldolgozni képtelen gyerekeket „fonnyadt almáknak” nevezte, akikből „pálinkát főznek”. 
A szerzetes a beszélgetés egy pontján dühöngve felállt, és faképnél hagyott.

Hinni kell benne

Családostul a nyilvánosság előtt éli az életét a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolt Joób Márton önkormányzati képviselő, és azért küzd, hogy ne ítéljék el. Politikusként a senki földjére került, de a következő választáson is indulni akar.

Eskü, hogy megadom

Majdnem a duplájára emeli a kormány júliustól a kamatadót, az állampapír továbbra is adómentes lesz. Bár racionálisan az állampapír a legjobb befektetés, a befektetők mégis menekülnek tőle. Vajon miért? És jó megoldás-e ez ellen az adóemelés?