Újabb időközi választások: Mezőtúron komolyabb harc várható a polgármesteri székért

Belpol

Jászboldogházán egy egyetemi hallgató csak azért indul el, hogy ne csak egy jelölt legyen. Lesz választás Sajószentpéteren, Salgótarjánban és Szentendrén is. 

Most vasárnap is folytatódik az időközi választások dömpingje, minthogy a koronavírus-járvány idején számos választást elhalasztottak. Ezúttal tizenegy településen lesz választás. 

Jászboldogházán személyes okokra hivatkozva még tavaly decemberben mondott le posztjáról a Fidesz–KDNP-s polgármester, Szűcs Lajos. Egy hirtelen haláleset következtében, barátai kérésére döntött úgy, hogy visszatér a mezőgazdaságba. Szűcs a polgármesteri tisztséget 2002 óta töltötte be, 23 évesen vette át a község vezetését, sőt, tavaly az év polgármesterének választották a Jászságban. Lemondása után a település vezetését ideiglenesen Joó-Kovács Balázs fideszes alpolgármester vette át. 

Itt ketten indulnak a július 17-i választáson: Koczáné dr. Fehérváry Mária, Jászapáti aljegyzője és Fazekas Adrián egyetemi hallgató, mindketten függetlenek. Utóbbi lapunknak elmondta, azért indult, hogy visszaadja a demokratikus verseny lehetőségét Jászboldogházának, ugyanis már 2019-ben is egyedül csak Szűcs Lajos indult.

Fazekas Adrián szerint most is sokan már eldöntött tényként kezelték, hogy Koczáné indul egyedül és ő lesz a következő polgármester. Fazekas egyébként az ELTE-n hallgat szociológiát, és aktívan részt vesz egy civil szervezet, a jászsági Kossuth Kör működésében. Indulását a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatja minden szinten. A Fidesszel nyíltan kritikus, és már azt is sikernek tartaná, ha példáján felbuzdulva 2024-ben többen is elindulnának az önkormányzati választáson. 

Koczánénak viszont akkora hátszele van, hogy az még a Holdról is látszik: ő nyíltan a Fidesz támogatottja, ráadásul együtt dolgozott a térség fideszes urával, Pócs Jánossal, miután a képviselő 10 éve személyesen hívta kollégájának Koczánét Jászapátira dolgozni. A jelölt büszkén jelentette ki, hogy a közös munka eredményeként Póccsal rendkívül jó kapcsolata alakult ki. Közös lakossági fórumot tartottak, ahol olyan témák merültek fel választási programként, amiket érdekes módon a korábban dicsőített polgármester működése alatt minden bizonnyal nem vittek végbe. 

Mezőtúr polgármesterét, Herczeg Zsoltot választották meg április 3-án a kegyvesztett Boldog István helyére országgyűlési képviselőnek, így vált szükségessé a polgármester-választás, aminek az időpontja július 17. Itt három jelölt indul, Szűcs Dániel jelenlegi fideszes alpolgármester, Fekécs Gábor, az ellenzékinek számító Tegyünk Együtt Közösségünkért Egyesület (TEKE) jelöltje és Nagy István független. 

A választás azért számít érdekesnek, mert a TEKE a 2019-es önkormányzati választást kvázi megnyerte 6-5 arányban, csak a fideszes polgármester Herczeggel lett 6-6 az arány a képviselő-testületben. A TEKE ezért szeretett volna alpolgármestert adni, de Herczeg ennek a kérésnek ellenállt, azt pedig a TEKE utasította el, hogy két alpolgármestere legyen a városnak, szerintük ez a város anyagi helyzetében elfogadhatatlan, így végül patthelyzet alakult ki. A megyei kormányhivatal törvényességi felhívást küldött az önkormányzatnak, hogy a törvénysértést szüntesse meg, de mielőtt a kormányhivatal újabb keresetet nyújtott volna be, Herczeg tavaly májusban a veszélyhelyzet alatt önhatalmúlag kinevezte maga mellé a mostani polgármesterjelölt Szűcs Dánielt, aki a helyi politikai életben nem volt ismeretlen.

Szűcs apja ugyanis a helyi Fidesz prominens személyisége volt, a Búsi Lajos-Szűcs Lajos páros évekig meghatározta a helyi Fidesz politika irányát addig, amíg a Boldog István-Herczeg Zsolt vonal ki nem szorította őket – arra azért ügyelve, hogy a feltörekvő Szűcs Dániel pozícióban maradjon. A testületi ülések alapján Szűcs Dánielnek sok önálló javaslata nem volt, de a sikereknek ő akar a gazdája lenni, az elmúlt fél évben pedig minden kommunikációs csatornán igyekezett előtérbe kerülni. Állítólag a valós önkormányzati munkákra alig jut ideje, a hivatalban is komolytalannak találják ténykedését. 

Nagy István vállalkozóról viszont azt tartják a városban, hogy csak azért indul, hogy bekavarhasson az ellenzéki jelöltnek, és hogy a Fidesz indította és pénzeli. Informátorunk szerint fényűző életmódját és különböző vagyontárgyait egy vagyonosodási vizsgálatban nehezen tudná igazolni, viszont korábban is a Fidesz beruházásainak haszonélvezője volt. 

A TEKE jelöltje Fekécs Gábor, egy köztiszteletben álló vállalkozó mérnök, aki csak a helyi politikával foglalkozik és a város működését szeretné jobbá tenni. A Fidesz viszont még Kocsis Mátét is bevetették egy lakossági fórum erejéig, kérdés, hogy ez mire lesz elég. 

Polgármestert választanak még haláleset miatt a Baranya megyei Szilváson (itt két független jelöltmérkőzik meg egymással), de polgármestert és teljes képviselő-testületet választanak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktaszadán, a Győr-Moson-Sopron megyei Darnózselin, a Vas megyei Kondorfán és a Nógrád megyei Somoskőújfalun is, ezeken a településeken is minden jelölt független. 

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajószentpéteren az MSZP-s Faragó Péter vezeti a várost, a 12 fős képviselőtestületben az MSZP-DK-nak 3, a Fidesznek 3, a Zöldek Pártjának 2 jelöltje ül, illetve további három független képviselő, most az elhunyt MSZP-s Geregúr József helyére kell megválasztani a 12. tagot. Az MSZP-DK az elhunyt képviselő fiát, az autókozmetikát működtető Geregúr József Áront indítja, mellette öt független (köztük egy volt LMP-s) és egy munkáspárti jelölt indul a posztért. Érdekesség, hogy bár korábban a Jobbik erős volt a városban, most jelöltjük sincs. 

Salgótarjánban Harmos László ellenzéki képviselő halála miatt tartanak önkormányzati képviselő-választást. A Fekete Zsolt MSZP-s polgármester vezette közgyűlésben 2019 óta kilenc képviselője volt a Salgótarján, Szeretem! Egyesület-DK-Jobbik-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd-Tarjáni Városlakó Egyesület összefogásnak, és öt a Fidesznek.

Most az időközi választáson az ellenzéki összefogás Ludányi József vasszerkezeti lakatos és helyi focibíró független jelöltet támogatja, míg a Fidesz Szabó Csaba mérnököt. Szabó 2019-ben már a polgármesteri posztért is indult a Fidesz színeiben, de kikapott, most Becsó Zsolt parlamenti képviselő kampányol mellette. Ludányi és Szabó mellett indít még jelöltet a Mi Hazánk, valamint a Munkáspárt is az ISZOMM-mal közösen. 

Szentendrén Almási Csilla Társaság az Élhető Szentendréért (TESZ) 2020 szeptemberében előbb kilépett a képviselőcsoportból, majd decemberben le is mondott a mandátumáról. A helyére hárman pályáznak: Puskás Réka gyógyszertári asszisztens és a TESZ önkéntese, Szabados András műszaki menedzser a Fidesz színeiben és Bürger Zoltán informatikus a Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelöltje. A közgyűlésben ugyanakkor a választástül függetlenül is biztosított a polgármestert is soraiban tudó TESZ többsége. 

Esztergomban is lemondás miatt tartanak egyéni képviselő-választást, a fideszes Hernádi Ádám vezette városban viszont a kormánypárti jelölt Varga Krisztiánnak egyedül a mi hazánkos Méhes Szilveszterrel kell majd megküzdenie.   

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.