Új tantárgyat vezethetnek be 2020-tól
iskola_2019.jpg

Új tantárgyat vezethetnek be 2020-tól

  • MTI
  • 2019. július 31.

Belpol

Digitális kultúrát is tanulnak majd a nebulók.

A Magyar Nemzet a megújuló Nemzeti alaptanterv szakmai előkészítésében részt vevő Major Gábortól úgy értesült, digitális kultúra néven új tantárgy készül.

Az alkotópedagógiai tananyagok fejlesztésével foglalkozó Makerspace.hu ügyvezetője azt mondja, a szakképzésben is hangsúlyos szerephez fog jutni a digitális alkotás: uniós forrásból országszerte 60 alkotóműhelyben gyakorolhatják majd a diákok például a lézervágást, robotikát, 3D-s tervezést és nyomtatást, elektronikai programozást vagy éppen digitális varrást.

Major Gábor elmondta, hogy az első megrendelőik magán- és egyházi fenntartású iskolákból érkeztek, de bízik benne, hogy rövidesen az állami köznevelési és szakképzési intézményekben is tudnak mintaprogramokat indítani, bár tény, hogy egyelőre inkább szakköröket, táborokat, tanórákon kívüli foglalkozásokat tudnak támogatni.

Ez remélhetőleg hamarosan változni fog, mert a 2020-ban bevezetendő új Nemzeti alaptantervben angolszász mintára várhatóan meg fog jelenni a Digitális kultúra nevű új tantárgy, tananyagaik pedig tökéletesen illeszkednek ehhez a koncepcióhoz, mondta Major.

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.