Ungár Péter végre kiszáll a NER-közeli bizniszéből? Dehogy, csak úgy tesz!

  • narancs.hu
  • 2018. december 19.

Belpol

Valamiért nem tud elszakadni a családtól ez fiú!

Vagyonkezelőre bízza az LMP-s Ungár Péter a családja érdekeltségébe tartozó ingatlancégben meglévő részvénycsomagját, vagyis névleg kiszáll a Schmidt Mária, illetve családja érdekeltségébe tartozó társaságból – tudta meg a hvg.hu.

A BIF nevű ingatlanos cégről beszélünk, ahol Ungár édesanyja, Schmidt Mária és Ungár nővére is tulajdonos. És ahonnan a NER hátszelével szorították ki például Spéder Zoltánt nem is oly rég.

Ungár Péter persze nemcsak édesanyja miatt van olyan közel a NER-hez: egy súlyosan rasszista és antiszemita kampány után volt képes azt mondani a nyáron, hogy migráció-ügyben „nem szégyen a Fidesszel egyetérteni.”

A mostani esettel kapcsolatban pedig azt mondja, hogy tiszta helyzetet szeretne teremteni – ám ezt – emlékeztet a hvg.hu cikke – úgy tudta volna megtenni, hogy eladja a részesedését. Ez a BIF 2,75 százalékát jelentette volna. Ungár még a vagyonkezelőt sem volt hajlandó megnevezni a hvg.hu érdeklődésére, miközben Schmidt Máriával közös családi cégében (PIÓ-21) továbbra is tulajdonos marad.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.