Welsz Tamás százmilliós hagyatékának sorsa

Vallomása nem cáfolható

  • - zsip -
  • 2017. október 21.

Belpol

A rejtélyes körülmények között elhunyt Welsz Tamás cégének az ügye a Legfőbb Ügyészségen jár. A kft. máig nem tisztázott módon került Welsz volt barátnőjéhez a férfi halála után egy nappal. Mivel Welsz már nem tudja cáfolni a nő verzióját, az ügyészség szerint nincs miért tovább nyomozni.

Egy nap sem telt el, hogy a beismerő vallomásra készülő Welsz Tamás 2014. március 20-án különös körülmények között életét vesztette egy rendőrségi utaztatás során, barátnője, H. Andrea máris kezébe vette a férfi vagyo­ná­nak kezelését. (A vállalkozót a Központi Nyomozó Főügyészségre szállították érdi házából, de menet közben rosszul lett, életét a budai mentőállomáson sem tudták megmenteni. Egyes pletykák szerint Welsz utolsó szavai ezek voltak: „Uraim, bevettem valamit.” A rendőrség ezt mindig is határozottan cáfolta.)

Welsz Tamás neve a 2014-es kampányra időzített Simon Gábor-botrány következtében vált közismertté. Az MSZP volt alelnöke és országgyűlési képviselője 267 millió forintos jövedelemeltitkolás miatt állhat bíróság elé. Welsz kapcsolatban állt Simonnal, az egykori szocialista akkori állítása szerint a kalandor üzletember kereste meg őt. Azt viszont tagadta, hogy hamis bissau-guineai útlevelet gyártatott volna Welsszel, amivel aztán bankszámlát nyittatott a Magnet Bankban. Simont Welsz halála előtt egy héttel tartóztatták le. Akár létezett, akár nem a Simon nyugat-afrikai állampolgárságát igazoló útlevél, az csak egy tétel lehetett. Polt Péter legfőbb ügyész száz érintettről beszélt, amikor a Welszhez köthető útlevél-hamisítási ügyről kérdezte őt a DK-s Vadai Ágnes, neveket azonban nem említett.

Welsz Tamás az útlevélbizniszen kívül gépjármű-kereskedelemmel is foglalkozott, erre szakosodott cége volt a Charity March – Jótékonysági Menet Kft. (CM). A cég a Budapest–Bamako Rally farvizén mentőautókat exportált afrikai országokba, járműritkaságokat importált, bázisa Bissau-Guinea volt – abban az országban volt Welsz legutolsó bejegyezett lakcíme is. A CM autóflottájának értéke idővel elérte a 100 millió forintot – ezért az Érden található gyűjteményért jelentkezett be Welsz halálának másnapján akkori barátnője, H. Andrea. A sietség oka érthető volt: Welsznek korábbi házasságából született egy gyermeke, Fanni, aki egyenes ágon örökölhetné a CM ingóságait.

 

Tom Wallace színre lép

H. Andrea 2014. március 21-én felkereste ügy­védjüket, hogy igazolja: az ő tulajdonában vannak a CM Seychelle-szigeteken bejegyzett anyavállalatának a részvényei. A CM ugyanis a Cavalli Continental Ltd. nevű offshore cég tulajdona volt, amit a nő és Welsz közösen alapított 2011-ben. Vagyis: akié a Cavalli, azé a CM Kft. és annak a vagyona – ez H. Andrea érvelése.

Welsz volt felesége nem hagyta ezt annyiban, és közokirat-hamisítás, valamint sikkasztás miatt feljelentést tett. A beadvány szerint H. Andrea nem tisztázott módon jutott a Cavalli-részvényekhez, ergo törvénytelenül lett a CM Kft. ügyvezető-tulajdonosa. A rendőrség meg is indította a nyomozást 2014-ben, majd két év múlva lezárta bizonyítottság hiányában. Ez azonban még nem a végső pont, Welsz Fanni jogi képviselője a napokban a legfőbb ügyészhez fordult, bepanaszolva a nyomozás ellentmondásait, hiányosságait.

A tények a következők: a Charity March Kft. Welsz és H. Andrea közös cége volt a 2009-es alapítástól 2013-ig, amikor Welsz elérkezettnek látta az időt az off­shore cég bevonására. 2013. szeptember 16-án mindketten lemondtak üzletrészeikről a Cavalli Continental Ltd. javára. Ekkor lépett színre a Cavalli képviselője, az egyáltalán nem rejtélyes bissau-guineai állampolgár, Tom Wallace Paar, aki nem volt más, mint maga Welsz Tamás. (Fedőnevében a Paar édesanyja nevére utal, továbbá Welsz és Wallace születési dátumai megegyeztek, bissau-guineai lakcímük is, nem beszélve az aláírásukról.) Külön érdekesség, hogy Tom Wallace Paar a CM átvételéről szóló taggyűlési jegyzőkönyvet Welsz Tamás néven írta alá. A CM taggyűlésén tehát Welsz javasolta a két részvénycsomag egyesítését, így a Cavalli mindent vitt, ami a CM-é volt.

Már csak azt kellene tudni, kié volt a Cavalli 2013 szeptemberétől Welsz fél évvel későbbi haláláig. A fővárosi cégbíróság bejegyezte a CM új tulajdonosaként a Cavallit, efelől nincs kétség. A részvények valódi tulajdonosának a kiléte azonban kétséges, és ezt a rendőrség által lezárt nyomozás sem tisztázta – így azt sem, hogy H. Andrea jogszerűen lett-e a CM tulajdonosa a Cavalli-papírok felmutatásával, vagy pedig azok soha nem kerülhettek ki Welsz tulajdonából. Ha az utóbbi lenne igaz, akkor a részvények Welsz örökösét (azaz a férfi lánygyerekét) illetnék.

Bár a Cavalli részvényei bemutatóra szólnak – akinél vannak, az a tulajdonos –, a cég esetében szűkítették a hozzáférést azzal, hogy a részvények tulajdonosát, Tom Wallace Paart (azaz Welsz Tamást) megnevezték a részvénykönyvben. Ezt a Cavalli Seychelle-szigeteki bejegyzését intéző Laveco Ltd. hazai képviselője, Váradi László 2015 februárjában hivatalosan is közölte a Welsz-hagyatékkal foglalkozó közjegyző megkeresésére. „Bár bemutatóra szóló megjelölésű volt a részvény, az átruházáshoz minden esetben szükség volt írásbeli okiratra az ügylethez és a bejegyző ügynök értesítésére, ezáltal az új részvényes és/vagy birtokos adatait tartalmazó részvénykönyv kijavítására is.” Vagyis, ha ebben változás történt volna, az csak az ő közreműködésével mehetett volna végbe. Váradi állításaiból az következik, hogy Welsz a részvényeket senkire át nem ruházta, a részvénykönyvet nem módosította. A Cavalli Seychelle-szigeteken keletkezett részvényjegyzékét lapunk is megtekintette, az a részvények tételes felsorolása után megjelöli a részvények egyedüli tulajdonosát, Welszt.

Váradi az állítását a H. Andrea elleni büntetőeljárás során jegyzőkönyvben is megerősítette. Ugyanezt vallotta tanúként Fanni édesanyja, M. Orsolya, aki egy ideig a CM külföldi állandó lakcímű tulajdonosainak és cégjegyzésre jogosultjainak (Welsznek és H. Andreának), továbbá a Cavallinak is a magyarországi kézbesítési megbízottja volt. Váradi a hagyatéki eljárás során nyilatkozott arról, hogy a Cavalli-részvények az örököst illetik, mivel a cég képviseletét a tulajdonos Welsz halála után senki sem látta el. Ennek alátámasztására a közjegyzőnek továbbította a Welsz nevére kiállított hiteles részvénykönyvet 2014. március 23-án, három nappal Welsz halála után.

A lényegi kérdést, a Cavalli-részvények jogos tulajdonosának kilétét egyszerűen megválaszolhatta volna a nyomozó hatóság: megkeresi a Seychelle-szigeteki cégbíróságot vagy egy annak adataihoz hozzáférő közjegyzőt. A rendőrség ezt arra hivatkozva nem tette meg, hogy Magyarországnak nincs viszonosságalapú jogsegélyegyezménye a Seychelle-szigetekkel, ezért kísérletet sem tett az információk beszerzésére.

 

Élet a törlés után

A H. Andrea elleni nyomozás megszüntetésének másik indoka az volt, hogy Welsz Tamás elhunyt, tőle a rendőrök nem tudnak információt szerezni, és csak H. Andrea vallomására hagyatkozhatnak. H. Andrea pedig azt állította, 2012-ben vagy 2013-ban Welsszel együtt a tudomásukra jutott, hogy a Cavalli bejegyzését intéző Laveco becsapja ügyfeleit, és nem a Seychelle-szigeteken állítja ki a létrehozott offshore cégek papírjait. Mivel a kapcsolatuk megszakadt a Lavecóval, egy szlovákiai ügynökséghez fordultak, ahol H. Andreát ügyvezetővé, továbbá a bemutatóra szóló Cavalli-részvények őrzőjévé tették. Erről egy 2013. szeptember 13-án Komáromban készült okiratot prezentált, amit azzal egészített ki, hogy Welsz korábban többször nyilatkozott arról, ő nem tulajdonosa a Cavallinak. Minthogy erről Welszet már nem tudják megkérdezni, a nyomozók valós állításként fogadták el H. Andrea kijelentését.

Az az ellentmondás nem tűnt fel a nyomozóknak, hogy 2013. szeptember 16-án Welsz a Cavalli tulajdonos-ügyvezetőjeként, Tom Wallace Paarként, a Charity March Kft. egyszemélyes tulajdonosaként és képviselőjeként írta alá a társaság új alapító okiratát. H. Andrea neve nem olvasható ezeken a dokumentumokon, noha az általa becsatolt irat szerint ekkor már három napja a Cavalli-részvények tulajdonos-őrzője volt, azaz jogosult a cég képviseletére. H. Andrea neve Welsz halála, 2014. március 21. után kerül a cégiratokba, akkortól szerepel a Charity March Kft. cégjegyzésre is jogosult tulajdonosaként (addig csak kisebbségi tulajdonos volt).

A Welsz Tamás leányát képviselő ügyvéd megkeresett egy Seychelle-szigeteken dolgozó hitelesített közjegyzőt is. Serge Roullion azt állította, hogy a nyilvántartásuk szerint a Cavalli részvényeinek 100 százaléka Tom Wallace tulajdonát képezte, aki a bemutatóra szóló papírok birtokosa, őrzője. Roullion ezt 2016. április 14-én mondta, két és fél évvel azután, hogy a H. Andrea által bemutatott irat szerint a Cavalli részvényei az ő tulajdonát képezik. Ezek szerint annak, hogy egy szlovákiai offshore ügy­nökség – ahogyan azt H. Andrea állítja – átrendezte a tulajdonviszonyokat a Cavalliban az ő javára, nem lett jogi relevanciája, legalábbis a Seychelle-szigeteki cégnyilvántartás nem regisztrálta. Ennek két oka lehet: vagy el sem jutott oda a módosítás, vagy a Cavalli változásait nem jegyezték be. Ezt az ellentmondást szintén nem tisztázta a nyomozás, mivel a Seychelle-szigeteki közjegyző nyilatkozatát a rendőrség nem fogadta el bizonyítékként.

Pedig Roullion mondott mást is. A közjegyző szerint a Cavallit 2013. december végén törölték a Seychelle-szigeteki cégjegyzékből az adó- és járulékfizetési kötelezettségek elmulasztása miatt. Ennek ismeretében mindenképpen bizarr, hogy a törölt Cavalli képviseletében H. Andrea miképpen tudott Welsz halála után eljárni, és 2014 áprilisában a CM tőkéjét 500 ezerről 3 millió forintra emelni, valamint egymaga gyakorolni tovább egy megszűnt cég tulajdonosi jogait.

A rendőrség nyomozást megszüntető végzését a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség, majd a Fővárosi Főügyészség is helybenhagyta. A Fővárosi Főügyészség július 13-i indoklásának alaptétele az volt, hogy H. Andrea bűnössége a vádemeléshez szükséges bizonyossággal nem volt megállapítható, mivel „vallomása nem cáfolható”; az indoklás szerint nem lehet megállapítani, hogy a bemutatott szlovák iratok hamisak vagy valós tartalmúak-e, így pedig azt sem lehet megállapítani, hogy H. Andrea azzal a szándékkal használta volna fel azokat, hogy a Welsz lányát illető örökség egy részét megszerezze.

 

Feltörekvő felszámoló

A Charity March Kft. felszámolását 2015 februárja óta Börcsök Sándor felszámolóbiztos végzi. Börcsök felfele ívelő pályaképével a direkt36 foglalkozott részletesen, kiemelve a felszámolási ágazat kormányzati felelőséhez, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterhez fűződő kapcsolatát. Börcsök az utóbbi években számos nagy falathoz jutott, például Tarsoly Csaba vállalkozásait, a KÖKI Terminál befektetőjét vagy a Budapesti Vegyiműveket kísérte utolsó útjára. Börcsök a húsiparba is belekóstolt, az általa felszámolt Balaton Húsipari Kft. Mészáros Lőrincnél kötött ki. Börcsök Sándor az állami szektor bedőlt gazdasági társaságainak felszámolásában és a stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodószervezetek csőd-, illetve felszámolási eljárásainál monopolhelyzetet élvező Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.-ben is szerepet játszik.

 

Welsz & Simon és társai

A Welsz Tamással kapcsolatos nyomozás költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt jelenleg is folyamatban van. A Központi Nyomozó Főügyészség a Narancsot arról tájékoztatta, hogy célszerűségi okból az alapügyből több ügyet elkülönítettek. Ezekben összesen 13 gyanúsított van, akiknek a többségét közokirat-hamisítás bűntette miatt hallgatták ki; közszereplő nincs köztük. A nyomozás lezárásának határideje november 14.

Simon Gábor ügye bírói szakban van. A Központi Nyomozó Főügyészség 2016 márciusában különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat Simon Gábor ellen. A vád szerint 2008 és 2012 között ismeretlen forrásból 267 millió forint bevételre tett szert, ami után nem tett eleget a személyi jövedelemadó és az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettségének, amivel 120 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. Simon Gábor egyébként az eljárás során befizette a hiányolt összeget, így a bűncselekménnyel okozott hátrány megtérítése miatt – egy márciusi ügyészségi közlés szerint – „korlátlan enyhítést tesz lehetővé a bíróság számára”.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.