Varga Judit is lemondott

  • narancs.hu
  • 2024. február 10.

Belpol

Visszavonul a közélettől. Lemond képviselői mandátumáról, a Fidesz EP-listáját sem fogja vezetni. 

„Magyarország köztársasági elnöke a mai napon lemondott. A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Én folytattam azt a több, mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését. Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom. Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is. Mindenkinek hálásan köszönöm a munkáját, akivel az elmúlt években egy csapatban dolgozhattam. Magyarország a továbbiakban is számíthat rám nemzeti érdekeink és értékeink védelmében” – írta közösségi oldalán Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter. 

Mint ismert, óriási felháborodást keltett a napokban, hogy kiderült: Novák Katalin államfő elnöki kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének, akit korábban három év négy hónapos börtönbüntetésre ítéltek, amiért a pedofil igazgató bűntársaként megpróbálta rávenni a gyerekeket, hogy vonják vissza a feljelentéseket. 

Ugyanakkor az igazgató bűnsegédjének kegyelméhez pedig Varga Judit jóváhagyása is kellett, ő azonban egészen mostanáig szólalt meg az ügyben. Szombaton közvetlenül azután, hogy az államfő lemondott, ő is bejelentette lemondását. 

Sejteni lehetett, hogy Vargára nézve az ügy kellemetlen lesz, és minimum a Fidesz EP-listáját nem fogja vezetni, ugyanis ennek bejelentését halogatta a párt

Varga Juditot 2019-ben nevezték ki igazságügy miniszternek, de a mostani, poitikai karrierjének végét jelentő kegyelmi ügy nem az egyetlen botrány volt, ami megrengette pozícióját. 2021-ben derült ki, hogy Varga Judit korábbi férjével, Magyar Péterrel 200 millió forintért vett budai lakásokat és egy garázst, viszont a vételár 8 millió forint értékű foglalóját fizették ki önerőből, a maradék 192 millió forintot bankhitelből fedezték. Szintén ebben az évben látott napvilágot, hogy Vargáék tízmillió forintos csok-támogatást vettek igénybe a Balatonhenyén található nyaralójuk felújítása céljából, miközben a jogszabály ezt tiltja, nyaralóra ilyen támogatást nem lehet felvenni. 

Varga Juditra szintén 2021-ben kirobbant megfigyelési botrány (Pegasus-ügy) sem égett rá annyira, hogy lemondjon igazságügyi miniszteri posztjáról: mint ismert, egy izraeli kémprogram segítségével a kormány politikai ellenfeleit, újságírókat, ellenzéki politikusokat figyeltek meg, a megfigyelésekhez pedig kellett a miniszter jóváhagyása. Varga erről azt mondta, nem ő, hanem akkori helyettese, Völner Pál írja alá a megfigyelési kérelmeket. 

Ha már Völner Pál: az utóbbi évek egyik legsúlyosabb korrupciós botrányába, a Schadl-ügybe belebukott államtitkár peres eljárása során kezdeményezték Varga Judit tanúkénti kihallgatását. Völner ügyvédje, Papp Gábor azt mondta, Varga kihallgatása elkerülhetetlen. Mint ismert, a vád szerint Völner három éven át kapott rendszeresen kenőpénzt a végrehajtók elnökétől, Schadl Györgytől, 83 millió forintot. Az ügyészség szerint Schadl több mint 924 millió forint illegális jövedelemre tett szert az államtitkárral kialakított korrupciós kapcsolata révén, nagyobb részt a közbenjárására kinevezett végrehajtók osztalékából.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.