Lemondott Novák Katalin

  • narancs.hu
  • 2024. február 10.

Belpol

Hibáztam, lemondok a köztársasági elnöki titsztségről – jelentette be Novák Katalin szombaton, miután megszakítva katari útját visszatért Budapestre. 

Novák Katalin azzal kezdte rendkívüli bejelentését, hogy nem a politikusokhoz szól, hanem az emberekhez, mert mint fogalmazott, azért vállalta a köztársasági elnöki feladatot, mert hisz "a csendes többségben, a becsületben, az egyenes tartásban és a szeretet erejében".

Novák ezután rátért a kegyelmi botrányra. 

"Hoztam egy olyan kegyelmi döntést, ami sokakban értetlenséget és békétlenséget váltott ki, érthető, hogy sokan magyarázatot várnak"

 – fogalmazott. Azt mondta, áprilisban abban a hiszemben döntött a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a kiszolgáltatott gyerekek jogaival.

"Hibáztam, mert alkalmas volt a döntés arra, hogy kételyeket ébresszen a pedofíliával kapcsolatos zéró toleranciával kapcsolatban" – mondta, hozzátéve, hogy a gyerekek védelmében egységes a nemzet, az ő védelmük közös kötelesség, és ő sem adna soha kegyelmet annak, aki gyereket bántalmaz. A gyerek a legfontosabb kincs, a védelmük közös kötelesség.

Ezután azt mondta, hiba esetén állampolgárként ő is azt várná el, hogy az illető vállaljon felelősséget, akár azzal is, hogy lemond. Ezután bocsánatot kért azoktól, akiket megbántott, majd azt mondta, utolsóként szól most államfőként a nemzethez, mert

lemond a köztársasági elnöki tisztségről. 

Ezután arról is beszélt, hogy mindenki legyen képes méltósággal átadni a helyet másnak, mert a szuverenitás drága kincs, vigyázni kell rá. Megköszönte, hogy célt és értelmet adtak a munkájának, ileltve köszönetet mondott a családjának, férjének is. 

Végül arról beszélt, hogy a politika kemény világ, egyesek szerint a nőknek nem is való, de ez nem igaz, ne higgyenek nekik, tartalmasabb lesz tőlük a világ. Végül közölte, hálás azért, hogy a magyar nemzetet szolgálhatta. "Isten, áldd meg a magyart, mert tiéd az ország, tiéd a hatalom, és tiéd a dicsőség" – zárta a bejelentést Novák. 

Mint ismert, óriási felháborodást keltett a napokban, hogy kiderült: az államfő elnöki kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének, akit korábban három év négy hónapos börtönbüntetésre ítéltek, amiért a pedofil igazgató bűntársaként megpróbálta rávenni a gyerekeket, hogy vonják vissza a feljelentéseket. 

Pénteken tüntetést tartottak a Sándor-palotánál, illetve szombat estére is szervez egy demonstrációt a Momentum, a DK pedig petícióit indított Novák lemondását illetően, melyet már 40 ezren írtak alá.

 
Plüssfigurák a Momentum Mozgalom által szervezett tüntetés után a Sándor-palota előtt 2024. február 9-én. A demonstrálók Novák Katalin köztársasági elnök lemondását követelték, az ellen tiltakozva, hogy az államfő kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon kényszerítés miatt elítélt korábbi igazgatóhelyettesének. Követelték továbbá, hogy távozzon a közéletből Varga Judit, aki korábbi igazságügyi miniszterként ellenjegyezte a kegyelmet
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az elmúlt héten a köztársasági elnök tanácsadói sorra léptek vissza a megbízatásuktólKocsis Máté Fidesz-frakcióvezető és Bayer Zsolt kormánypárti publicista is magyarázatot vár Nováktól, Orbán Viktor pedig alkotmánymódosítást nyújtott be, hogy kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén az elkövető ne kaphasson kegyelmet – vagyis a politikai közössége is elkezdett kihátrálni az államfő mögül. 

Novák eddig annyit nyilatkozott, hogy minden kegyelmi döntés felvet kérdéseket, illetve hogy jó szívvel aláírja majd az Orbán által kezdeményezett alkotmánymódosítást

Novák Katalint 2022 márciusában szavazták meg köztársasági elnöknek. Mint fogalmazott megválasztásakor, köztársasági elnökként a békesség embere akart lenni. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.