Varga Judit második tesztje is negatív lett

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 29.

Belpol

Nem kapta el a fertőzést.

Kovács Zoltán kormányszóvivő után Varga Judit igazságügyi miniszter második koronavírus-tesztje is negatív lett.

Mint ismert, az elmúlt napokban több kormánypárti politikus is karanténba került, miután múlt hétvégén egy olyan rendezvényen vettek részt, ahol ott volt Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, akiről azóta bebizonyosodott, hogy koronavírusos.

A rendezvény, amelyen Kovács találkozott Hollikkal, egy kerti buli volt több mint száz résztvevővel, ezután vonult karanténba Kovács Zoltán, Dömötör Csaba államtitkár, Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője, valamint Orbán Balázs és Gulyás Gergely is; utóbbi azóta két negatív tesztet produkálva pénteken már a nyilvánosság elé is állt, Orbán pedig szintén szombaton a Facebookon közölte, hogy megérkezett a második teszteredménye, ami szintén negatív.

Hende Csaba és Nacsa Lőrinc, a KDNP szóvivője szintén a Hollikkal való találkozás után vonult karanténba. Szintén koronavírusos Trócsányi László EP-képviselő, volt igazságügyi miniszter is.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.