Végül csak Szél és Hadházy kapott büntetést a dudálós tüntetés miatt

  • narancs.hu
  • 2021. március 5.

Belpol

Inkább közhasznú munkával törlesztik a százezer forintos büntetést.

Szél Bernadett és Hadházy Ákos független képviselők online sajtótjékoztatóját tartott arról, hogy befejeződtek a tavaszi dudálós tüntetéseket követő bírósági eljárások - írja a hvg.hu.

 A beszámolóból kiderül, hogy a bíróság a másodfokű döntés során minden esetben eltörölte a dudálás miatt kirótt szabálysértési büntetéseket. Azzal érveltek, hogy a dudálás bár ellentmond a KRESZ-nek, de véleménynyilvánításként alkalmazható. (Emellett az is érvéként szolgált, hogy a rendelet, ami alapján büntettek, már nincs hatályban).

A bírság az első fokú döntés szerint pedig komoly összeg lett volna: ekkor mág ugyanis a bíróság összesen több, mint 14 millió forint büntetést szabott ki a résztvevőkre az öt alkalommal megrendezett tüntetés miatt.

Szél és Hadházy büntetését azonban nem törölték, csak csökkentették: így fejenként 100-100 ezer forintot kell fizetniük, amiért meghirdették a rendezvényt. A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint azonban nem szeretnék az összeget befizetni elvi okokból, hanem közhasznú munkával törlesztenék a büntetést. Meggyőződésük szerint ugyanis nem követtek el bűnt, egy normális demokráciában a dudálást mint a véleménynyilvánítás formáját nem lehetne büntetni. A büntetést ezért inkább ledolgonák, lehetőleg egészségügyi területen.

Hadházy emellett közölte, hogy a végül eltörölt büntetések kifizetésére összegyűlt adományokat az ezt kezelő alapítvány felhasználja  a vendéglátós-tüntetés szervezőinek ügyvédi költségeinek finanszírozására.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.