Győr fideszes polgármestere: nem ártott volna orvosokkal is beszélgetni az új egészségügyi törvényről

  • narancs.hu
  • 2021. március 5.

Belpol

Szerinte akik sikerpropagandát közvetítenek a döntéshozók felé, csak a tévedéseiket próbálják álcázni. 

Két oka van annak, ha Dézsi Csaba Andrásnak mostanában Budapesten van dolga. Győr fideszes polgármestere ugyanis elmondása szerint egyrészt próbál pénzt keríteni a költségvetés kipótlásához „több-kevesebb sikerrel”, másrészt tanácsokat adna politikusoknak az új egészségügyi törvénnyel kapcsolatban, de néha úgy tűnik, amit mond, az nem ér célt, „egyik fülükön be, másikon ki”.

A megválasztásata óta párhuzamosan kardiológusként is dolgozó Dézsi a Győr+ rádióban beszélt az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról.

Mint ismert, az egészségügyi dolgozóknak március elsejéig kellett aláírniuk az erről szóló szerződést, de a hivatalos közlés alapján több mint ötezren nem vállalták a feltételeket, elhagyták a pályát.

Dézsi szerint sokan csak kényszerből írtak alá.

Mint az ugytudjuk.hu is beszámolójából kiderült, Dézsi az interjú során megintcsak nehezményezte, hogy felesége, aki mostanáig vezető asszisztensként dolgozott mellette, kénytelen távozni az új összeférhetetlenségi szabályok miatt. De a győri polgármester a kötelező pihenőidőt is kritizálta: „orvosoknak ne akarják megmagyarázni rendőrök azt, hogy mi az egészséges életmód, mert mi egy picit többet tudunk erről”. Azt mondta, nem helyénvaló, hogy a Belügyminisztérium dolgozta ki az új törvényt, „nem ártott volna orvosokkal beszélgetniük legalább egy picit, de nem akarom őket bántani, mert nyilván mindenki annyit teljesít, amennyire képes, csak ne legyen rá büszke, ha keveset”.

Dézsi égbekiáltó baromságnak nevezte azt, amit az országos kórház-főigazgató mondott, hogy a távozások után akár még javulhat is az egészségügyi ellátás. „Ez olyan mint amikor a futballedző azt mondja, hogy kiállították két embereket, de hát kilencen sokkal több esélyünk van győzni. Viccnek is van határa.” Szerinte akik sikerpropagandát közvetítenek a döntéshozók felé, csak a tévedéseiket próbálják álcázni. 

A polgármester a kormányzati elvonásokról szót ejtve elmondta, „18 milliárd forint az, ami kigurult a város pénztárcájából a covid-járvány különböző adóelengedési, parkolásidíj-elengedési és egyéb más döntések alapján. Nem panaszkodni akarok, csak azt akarom mondani, hogy 18 milliárd az 18 ezer millió forint, tehát nem három forintról van szó. De ezt nyilván nekünk kell megoldani, hogy beosszuk a bevételeket.”

(Győr+ rádió)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.