Soron kívüli védőoltást kérnek a bölcsődei dolgozók

  • narancs.hu
  • 2021. március 5.

Belpol

Arra reagáltak, hogy Orbán reggel bejelentette: a bölcsődéket nyitva tartják.

 

A csütörtöki korlátozó intézkedések kiegészítéseként Orbán Viktor a péntek reggeli rádióinterjújában jelentette be, az óvodákkal és iskolákkal ellentétben a bölcsődéket nem zárják be március 8-tól.

Erre reagált Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, akik követelik, hogy ebbe az esetben a kormány biztosítsa a bölcsődei dolgozók országos szintű soron kívüli oltását, illetve a már jogszabályban rögzített rendszeres tesztelés tényleges soron kívüli végrehajtását.

Kiemelik: "Az oltás biztosítása és a tesztelés a jelen helyzetben a bölcsődei dolgozók számára az állam kötelessége függetlenül attól, hogy a bölcsődék fenntartói jogait ki gyakorolja."

A közleményben hangsúlyozzák azt is, hogy a 3 év alatti gyerekeket nagyon ritkán tesztelik, de a vírust hordozni és átadni is tudják, ráadásul a bölcsődei dolgozók nem tudnak a gyerekektől 1,5 méteres távolságot tartani a 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.