Aján Tamást doppingügyek eltusolásával vádolják

  • narancs.hu
  • 2021. június 24.

Bűn

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség volt elnöke tavaly korrupciós botrányba is keveredett.

A Nemzetközi Tesztelési Ügynökség (ITA) lefolytatta vizsgálatát; a Nemzetközi Olimpiai Bizottságon belül működő szervezet azt találta, hogy Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) korábbi elnöke, valamint Nicolae Vlad alelnök és az Európai Súlyemelő Szövetség (EWF) elnöke, Hassan Akkus  is bűnös abban, hogy számos esetben doppingvétségeket lepleztek el - írja a insidethegames alapján a 24.hu.

Az ITA  vizsgálata megállapította, hogy összesen 29 esetben tusolták el a súlyemelők doppingolását.

Mint arról tavaly beszámoltunk, a német ARD nyomozása szerint Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség korrupcióval vádolt korábbi elnöke saját magának utalt ki 356 ezer eurót (125 millió forint) azt követően, hogy erre már nem volt jogosultsága.

A Richard McLaren kanadai jogászprofesszor vezette független nyomozócsoport négy hónapos vizsgálódás után készített jelentést az Aján Tamás irányította IWF-ről, amelyet 2020 június 4-én tett közzé. A megállapítások szerint Aján az IWF pénzügyi irányításának felügyelete során "abszolút ellenőrzést" alakított ki, beavatkozott a doppingellenes munkába is.

McLaren közölte, a volt elnök a szövetség pénzügyeivel kapcsolatban "sötétben tartotta" az elnökség tagjait, akiknek nem volt tudomásuk a rejtett bankszámlákról és pénzmozgásokról. Kiemelte, Aján olykor 100 ezer dollárt elérő összeget készpénzben kapott meg szponzoroktól vagy doppingbírság címén nemzeti szövetségektől, a jelentés szerint egy thaiföldi útja során több mint 440 ezer dollárt gyűjtött be ily módon. Ezek közül "némelyek bekerültek a könyvelésbe, némelyek viszont nem". Hozzátette: a volt vezető 10,4 millió dollárral (3,1 milliárd forinttal) nem tud elszámolni.

Aján Tamás 24 évig főtitkára, 2000-től pedig elnöke volt az IWF-nek. Tavaly április 15-én bejelentette: a tokiói olimpia halasztása miatt távozik a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöki posztjáról, amelyért évi 350 ezer euró (123 millió forint) volt a fizetése.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.